Románia

Romániában ezentúl akár több ingatlanban is kedvezményes áron juthat villamos energiához a tulajdonos

Nem szükséges már nyilatkozatban megjelölniük a több lakással rendelkező romániai tulajdonosoknak, hogy melyik ingatlanban kívánnak élni a villamos energia esetében meghatározott hatósági árkedvezménnyel: a bukaresti kormány szerdai ülésén elfogadott sürgősségi rendelet szerint a jogosultság ezentúl nem az érintett személyétől, hanem a fogyasztás mértékétől függ.

Romániában több elektromos autó állt forgalomba az idén, mint az előző két évben együttvéve

Romániában az idén több elektromos autót helyeztek forgalomba, mint 2020-ban és 2021-ben együttvéve, és ez az első év, amikor e járművek száma meghaladja a tízezret – közölte kedden a Hotnews.ro hírportál egy elektromos autótöltőket telepítő cég elemzését ismertetve.

Romániában több mint negyven madárfajt fenyeget a kihalás veszélye

Románia több mint negyven madárfaját a kihalás fenyegeti, további csaknem harminc pedig mérsékelten fenyegetettnek minősül – közölte kedden a Román Madártani Egyesülettel (SOR) és a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

Klaus Iohannis a fekete-tengeri földgázkitermelés mielőbbi elkezdését kérte az OMV-től

Klaus Iohannis román államelnök a fekete-tengeri földgáz kitermelésének mielőbbi elkezdését kérte a Neptun Deep gázmezőből az osztrák OMV-Petrom vállalattól, amelynek vezetőit hétfőn fogadta a hivatalában.

Romániában több mint 8 százalékkal csökkent a lakossági villamosenergia-fogyasztás

Romániában 5,7 százalékkal kevesebb villamos energia fogyott az év első kilenc hónapjában a tavalyi év azonos időszakához képest, ezen belül a lakossági fogyasztás 8,1 százalékkal csökkent – közölte a statisztikai intézet hétfőn.

Romániában ideiglenesen központosítják az energiabeszerzést

Romániában ideiglenesen központosított beszerzést vezetnek be az energiapiacon, az erről szóló sürgősségi rendeletet pénteki ülésén fogadta el a bukaresti kormány.

Csaknem tele vannak a román gáztárolók

A román gáztárolók csaknem tele voltak hétfőre, telítettségi szintjük elérte a 97,75 százalékot – közölte Virgil Popescu román energiaügyi miniszter hétfőn.

Szakminisztérium: Romániában 243 medvét lőttek ki engedéllyel 2019 júliusa óta

Romániában 2019 júliusa óta 243 veszélyesnek ítélt medvét lőttek ki, és 25-öt fogtak be és helyeztek át hatósági engedéllyel – derült ki a Környezetvédelmi, Vízügyi és Erdészeti Minisztérium honlapján közzétett táblázatokból.

Romániában több mint 650 településen korlátozták az ivóvízellátást a szárazság miatt

Romániában a csökkenő víztartalékok ellenére biztosított a nagyvárosok ivóvízellátása, de 668 kisebb településen már korlátozni kellett a ivóvízellátást a szárazság miatt – közölte kedden a Mediafax hírügynökség a román országos vízügyi főigazgatóság (ANAR) közleményét ismertetve.

Romániában több új elektromos és hibrid személygépkocsit adtak el idén, mint dízelt

Romániában több új elektromos és hibrid személygépkocsit adtak el idén, mint dízelt – közölte a román Környezetvédelmi Vízügyi és Erdészeti Minisztérium csütörtökön.