természet

FAO: augusztusban kétéves mélyponton a globális élelmiszerárak

Kétéves mélypontra csökkent az élelmiszerek világpiaci ára augusztusban az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján pénteken közzétett adatok szerint.

Kibővített zsűri és új kategóriák az idei Magyarország 365 fotópályázaton

Kibővített, hétfős zsűri értékeli az idei Magyarország 365 fotópályázatra beérkező professzionális és amatőr fotókat, amelyeket a korábbi három mellett két új, Streetfotó és Portré kategóriában is lehet nevezni.

Pollenhelyzet – NNGYK: tart a parlagfűszezon csúcsidőszaka

A hét elején a parlagfű virágporának koncentrációja országos átlagban nagyon magas, ugyanakkor a kedden és szerdán érkező lehűlés hatására csökkenhet a pollenkoncentráció, enyhülhetnek az allergiás tünetek – olvasható a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn közzétett pollenjelentésében.

Áder János: nekünk kell tenni a körülöttünk lévő világ túléléséért

Nekünk kell tenni a körülöttünk lévő világ túléléséért – jelentette ki Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke pénteken Csákváron, a természetképeket bemutató FotoKozma fotófesztivál ünnepélyes megnyitóján.

Ötödik alkalommal hirdették meg a Magyarország 365 fotópályázatot

Ötödik alkalommal hirdették meg a Magyarország 365 fotópályázatot, amelyre immár öt kategóriában várják a professzionális és amatőr fotográfusok felvételeit szerdától október 23. éjfélig.

Alacsony vízigényű rizsfajtákat állítottak elő a MATE szakemberei

Alacsony vízigényű rizsfajtákat állítottak elő a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) szakemberei Szarvason, a Galambosi Rizskísérleti Telepen – közölte a MATE az MTI-vel hétfőn.

A gyepek titkai – meghosszabbítják a fotópályázatot

Október 31-ig meghosszabbítják A gyepek titkai IV. fotópályázat beadási határidejét a kedvező terepi viszonyok, valamint a megfelelő időjárási körülmények miatt. A pályázat kiemelt célja, hogy felhívja a figyelmet a gyepek és élőviláguk védelmére, megőrzésük fontosságára.

NAK-FruitVeB: kedvezett a csapadékos nyár a hazai almaültetvényeknek

Jó termésben bízhatnak az idén a hazai almatermelők, a múlt évi súlyos aszálykárok után egyelőre úgy tűnik, hogy lesz mit betakarítani az ültetvényekről – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), valamint a Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) pénteken kiadott közös körképéből.

Elkezdődött a gímszarvasbikák bőgése a gemenci erdőben

A leghangosabb erdőrészletekbe a Gemenc Zrt. hétvégente szarvasbőgés-hallgató túrákat szervez – közölte az erdőgazdálkodással foglalkozó társaság hétfőn az MTI-vel.

Nemzetközi természetfotó-fesztivál nyílik Csákváron és környékén

Pénteken nyílik meg a Fejér vármegyei Csákváron és a környező településeken a FotoKozma nemzetközi kültéri természetfotó-fesztivál, amely október végéig várja a látogatókat – közölte a fesztiváligazgató hétfőn az MTI-vel.