üzemanyag

Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között

Elérhetőek a hazai és régiós üzemanyagár-információk a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) honlapján, a hazai dízel és benzin ára a harmadik-negyedik helyen van a környező országok között – hívta fel a figyelmet a szervezet pénteken.

A Mol célja, hogy a régió zöldebb, önellátóbb és versenyképesebb legyen

A Mol-csoport frissítette Shape Tomorrow elnevezésű hosszú távú stratégiáját, a vállalat célja, hogy zöldebbé, önellátóbbá és versenyképesebbé tegye a régiót – közölte a társaság szerdán az MTI-vel.

Nagy Márton: a hazai üzemanyagáraknak továbbra is a régiós középmezőnyben kell maradniuk

A hazai üzemanyagáraknak továbbra is a régiós középmezőnyben kell maradniuk – hangsúlyozta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Magyar Ásványolaj Szövetséggel és a Mollal történő tárgyaláson a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdai közleménye szerint.

Ásványolaj szövetség: 15,7 százalékkal csökkent az üzemanyagfogyasztás tavaly

Tavaly 11,1 százalékkal kevesebb motorbenzin és 18,4 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott Magyarországon, mint 2022-ben, az üzemanyagfogyasztás átlagosan 15,7 százalékkal csökkent – tette közzé honlapján a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) hétfőn.

Új Scania biogáz motorok: Zöldebbé válás 5 százalék üzemanyag-megtakarítással

Az új hajtásrendszerek a Scania 13 literes biogáz erőforrásain alapulnak, 5 százalékos üzemanyag-megtakarítást kínálva, minden távolsági áruszállítási alkalmazásra.

Joe Biden szerint történelmi mérföldkő a fosszilis üzemanyagok kivezetéséről szóló döntés

Történelmi mérföldkőnek nevezte az amerikai elnök szerdán az ENSZ klímacsúcsán a fosszilis üzemanyagok kivezetéséről hozott döntést.

Megtakarítási lehetőségek: Scania Super a legkedvezőbb kibocsátási osztályba került az új német útdíjszámítás szerint

Németország 2023. december elsejétől új rendszerre áll át, amely a CO2-kibocsátás alapján számítja ki az autópályadíjakat.

Töltőállomással, autótöltővel és étteremmel bővítette szolgáltatásait a bajai Bácska-Logistik Kft.

Mintegy 650 millió forint összköltségvetésű beruházás keretében üzemanyag töltőállomással, elektromos autótöltővel és önkiszolgáló étteremmel is bővítette szolgáltatásait a bajai Bácska-Logistik Kft. – közölte a cég az MTI-vel.

Ásványolaj szövetség: 17,7 százalékkal csökkent az üzemanyagfogyasztás az első három negyedévben

Az idei első három negyedévben 11,8 százalékkal kevesebb motorbenzin és 21,1 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott Magyarországon, mint az előző év azonos időszakában, az üzemanyagfogyasztás így átlagosan 17,7 százalékkal csökkent a tavalyi első három negyedévhez képest – tette közzé honlapján a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) hétfőn.

Mol igazgató: a regionális üzemanyagpiac egyensúlya törékeny, a külső beavatkozások könnyen felboríthatják

A régiós üzemanyagpiacon a magyarországi árak a középmezőnyben vannak, de 30-40 forintos literenkénti különbség az országok árai között már az egyensúly megbomlásához és benzinturizmus vezethetne – figyelmeztetett Bacsa György, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója a Világgazdaság hétfői, budapesti konferenciáján.