Formula E
Bemutatkozott a Renault 2014-es F1-es motorja

A francia gyártó hivatalosan is bemutatta a 2014-es évre tervezett erőforrását, mely hasonlóan erős lesz, mint a jelenleg használatban lévő motorok.
A francia gyártó hivatalosan is bemutatta a 2014-es évre tervezett erőforrását, mely hasonlóan erős lesz, mint a jelenleg használatban lévő motorok. Az állandó spekulációk és bizonytalanságok ellenére nagy valószínűség szerint a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) nem tolja el újabb évekkel az új motorformula bevezetését a Forma-1-ben.
2014-ben érkeznek az 1,6 literes V6-os turbó erőforrások, melyek a hibrid technológiát is tartalmazni fogják. A Renault a múltban már dolgozott hasonló motorokkal a kategóriában. 37 évvel később most ismét „beköszönt” a turbó korszak a Forma-1-ben.
Ez a turbókorszak azonban nem hasonlítható össze a 70-es időszak kezdetével. Az új rendeleteknek és technológiáknak köszönhetően a 2014-es erőforrások hatékonyabbak és gazdaságosabbak lesznek, ám a fejlesztések és a motorok megépítése jóval költségesebb, mint a jelenleg használatban lévő aggregátoké – 2,4 liter, V8.
A hátsó hajtás 600 lóerőt produkál, ám a két elektromos motor támogatásával ez az érték több mint 750 lóerőre emelkedik, ami hasonló a manapság mért adatokhoz. Szóval az új autók nem lesznek lassabbak az elődökhöz képest.
A hibridrendszernek köszönhetően már 163 lóerőről beszélhetünk. Ez jelenleg a KERS használatával 82 lóerőt jelent. A versenyzők körönként csak 6,7 másodpercen keresztül használhatják a rendszert, de ez az új motorokkal és meghajtással már 33,3 másodperc lesz.
Egyelőre egy csapat sem erősítette meg, hogy milyen motorokkal folytatja tovább. A Renault jelenleg négy csapatot lát el a mezőnyben: Red Bull, Lotus, Williams, Caterham. A Toro Rosso valószínűleg csatlakozik a francia gyártóhoz és leváltja a Ferrari erőforrásait. Egyes pletykák szerint a Marussia is váltani szeretne, mely jelenleg a Cosworth motorjaival versenyez.
Jean-Michel Jalinier, a Renault motorfőnöke a brit Autosport lapnak azonban azt mondta, hogy az 5 csapat jelenti számukra a maximális határt, de az ideális az lenne, ha ismét csak három istállót szolgálnának ki a sportban. Ez lehet a Red Bull, a Lotus és a Williams.
A Renault is aggódik a költségek miatt, de a francia gyártó már egyeztetett erről a FOM és az FIA szervezettel.
Hangok
A Renault hivatalos tájékoztatása szerint a motorhangok sokkal tisztábbak lesznek, és magasabb frekvencián fognak szólni. A motor azonban a kipufogó kialakításnak köszönhetően is nem lesz olyan hangos, mint egy V8-as.
„De még így is nagyon hangos lesz. Ha az emberek azt hiszik, hogy egy V6-os turbó motor nem tud izgalmakat okozni, akkor nézzék meg Ayrton Senna körét 1985-ből, Monacóban.”
Rovat további cikkei
A Williams is beszáll a Formula E-be
A komoly múlttal rendelkező Forma-1-es csapat sem maradhat ki az egyre jobban...
Megjelent a Formula E sorozat hivatalos trailere
Elkészült és megjelent a Formula E sorozat hivatalos trailere, ami a...
Cameron Diaz és Leonardo DiCaprio is üdvözli a Formula E-t
A két hollywoodi színész Monacóban járt múlt hétvégén, ahol a...
Friss cikkek
Kötelező élelmiszerhulladék-újrahasznosításról álmodik New York...
A háztartásokban keletkező élelmiszerhulladékok először önkéntes, majd...
A dánokat ráhangolják a szélturbinákra
A szélturbinákat a gyerekek is megkedvelhetik, főleg ha a dániai Legolandba...
Magyarországon is elindul a csikkgyűjtés
A TerraCycle, mely világelső a nehezen újrahasznosítható hulladékokkal...


