Interjúk
„A felfújt popdolgok bedőltek” – interjú a Quimby-vel.

Az eső ellenére rengetegen gyűltek össze szombat este a Nagyszínpad előtt a SZIN-en. A koncert után vörösbor mellett kérdeztük Varga Liviust.
Tiszta Jövő: Véget ér a nyár és a fesztivál szezon. Mi az első emlékképed?
Varga Livius: Horgásztam a Tisza – tavon és fogtam egy harcsát, igaz méreten alulit és visszaengedtem. Viszont fogtam méretes süllőt. Éjszaka a csónakból horgásztam és kint aludtam a parton a botok mellett.
Egyébként most jöttünk Erdélyből, Marosvásárhelyen játszottunk.
Az Ördögkatlan fesztivál is egy nagyon szép és kultúrált rendezvény volt. Nem volt bungee jumping, nem volt sufnis bolt. Ezzel szemben voltak képzőművészetek, apró jam-ek kiskocsmában és koncertek után.
TJ: Ősszel milyen munkák várják az együttest? Dolgoztok esetleg új anyagon?
VL: A munka nem most kezdődik, hanem most tesszük fel az i-re a pontot. Évek óta dolgozunk bizonyos számokon, időközben megjelent két kisebb lélegzetű lemezünk és újra feldolgoztuk magunkat. Tavasszal és a nyár elején különösen szárba szökkent ez az album téma. Rengeteget próbáltunk, ami nem jellemző ránk ebben az időszakban. Augusztusban és a fesztiválok ideje alatt nem jutott rá idő, hogy ezzel foglalkozzunk, így augusztus 30-án visszavonulunk próbálni.

Quimby a SZIN-en
TJ: Tudnál mondani valamit az új lemezről?
VL: A mélyből feltör az olaj, halálra gázol a mentő.
TJ: Mit szólsz a kitartó közönséghez?
VL: Már-már azt sajnáltuk, hogy nem lehettünk velük mi is az ég alatt az esőben, bár a hangszereknek ez nem tett volna túl jót. Nagyon ott voltak és inspiráltak minket! Nagyon jó egy ilyen emlékkel elmenni az őszbe.
TJ: Mit szólsz hozzá, hogy a közönség egyre fogékonyabb az igényes magyar zenére?
VL: A mainstream, csinált, felfújt popdolgok bedőltek. Ez köszönhető annak is, hogy nincs már nekik hely, annyi jó dolog van, ami energiával tölt fel. Itt volt az ideje, hogy változás történjen. Ahogy mondani szokták: jobb későn, mint soha! A természet is elintézi, hogy mindig egyensúlyban legyen. Hajrá zenekarok! Kreatív erőt kívánok minden médiumnak!
TJ: Ismerős ez a dolog a kezemben? (Re-pohár)
VL : Természetesen találkoztunk már.
Édesapámnak is köszönhetem, hogy a környezetvédelem mindig is alapérték volt számomra. „Te csak egy ember vagy, a természet része” – ahogy Strauss, a költő barátom szokta mondani. Józan paraszti ésszel is felfogható és belátható ez a dolog. Az ember elfelejti ezt időnként, több civilizáció is elbukott emiatt. Mi tanulhatunk tőlük.
Azt viszont nagyon pozitívnak tartom, hogy a nevelőszándék miatt is bevállalják ezt a dolgot - annak ellenére, hogy olcsóbb lenne megoldani eldobhatóval. A szervezőket dicséri, hogy tettek valamit, amit nem lett volna muszáj.
Pro humanity és pro natur!
Dénes Gergely
Portálunk hírei rendszeresen megjelennek az OzoneNetwork Televízió hétköznap este 10-kor kezdődő Egyenlítő című műsorában





Refun - 2010.08.29. - 17:17
Istenek voltatok!Jövőre ugyanitt!SZIN forever
Erik - 2010.08.29. - 19:42
muhahahahaha Mekkora volt!
atom - 2010.08.29. - 19:57
Szépen néztek ki
Philly - 2010.08.29. - 23:42
Sajnos idén kimaradt a SZIN