Interjúk
A feltörekvő tehetség környezet közeli, környezettudatos élete – Interjú Haumann Mátéval
Máté pontosan érkezik, nyugodt, és mosolyog, mint mindig. Ha megengedik a gyerekkori ismeretség miatt tegeződve beszélgetünk a továbbiakban. Sugárzó tekintete kitűnik a kora reggeli szürkeségből, és alig várja kérdéseimet.
Tiszta Jövő: Zöld környezetben, a Sas-hegyen nőttél fel. Bizonyára szüleid számára is fontos volt a természethez való közelség. Hogyan telt a gyermekkor?
Haumann Máté: Szüleim 1977-ben költöztek abba a házban, ahol a mai napig élek. Akkoriban ez a környék mondhatni vidék volt, alig voltak itt járható utak. ’89 után azonban egyre népszerűbbé vált a kerület. Diákéveimet az Arany János Általános Iskolában töltöttem, melynek hatalmas gyümölcsös kertje – amit mi csak úgy hívtunk, a Gyümi – biztosította, hogy a szünetekben a friss levegőn, zöld környezetben szellőztethessük ki a fejünket. A Természetvédelmi Terület közelsége pedig lehetővé tette, hogy például a biológia órákon tanult védett növényfajtákat élőben is láthattuk. Mi is fogékonyabbak voltunk, hiszen nem monoton tanulást jelentett a tankönyvből, hanem testközelbe kerültünk a tanultakkal, plusz a tanórák is pár perccel rövidebbek voltak, hiszen bele kellett számolni azt a pár perc sétát, amíg felértünk a hegytetőre, majd vissza a sulihoz. Tudták hogyan kell minket ösztönözni - nevet.
Biológia szakon tanultam, így hozzám mindig is közel állt a természet. Ha hétvégi programról, kirándulásról volt szó, elég gyakran a Normafára mentünk fel, sőt télen apuékkal (Haumann Péter – a szerk. ) sokszor szánkóztunk arrafelé. Apu nagyon régóta vadászik, ahol szigorú szabályoknak kell megfelelni, az erdőgazdaságban aktívan részt kell venni, és elengedhetetlen, hogy az ember tisztelje a természetet. Van, hogy olyan állatot kell elejteniük, amelynek az agancsa rosszul fejlődött ki, ezzel könnyen megsebesíthet több azonos fajtájú vagy esetleg más állatot is, nem beszélve arról, hogy ezekből a génhibákból adódóan rosszul örökíthetnek a későbbiekben, felborítva ezzel egy már meglévő, kifinomult egyensúlyt.
Egy barátommal a napokban beszélgettünk arról, hogy akik a hegyen élnek csak úgy mondják, ha átmennek Pestre, hogy átmennek a „városba”. Sokan ezt rögtön bírálni kezdik, és sznobizmusnak tartják, pedig szó sincs erről. Innen számomra olyan átmenni Pestre, mintha a vidéki nyugalomból csöppennék a nagyváros nyüzsijébe. Ebben szerintem semmi bántás és rosszindulat nincs. Két külön világ.
TJ: Színházakban és mozifilmekben is játszottál már, sőt sokáig éltél Angliában és Amerikában is dolgoztál egy pár évet. Mik a tapasztalatok, hogyan lehet egy előadás, egy forgatás környezetbarát?
HM: Egy színház nem tud teljes mértékben környezettudatosan működni. Nincs olyan, hogy „bio díszlet”, feltéve, hacsak nem a statisztériára gondolsz, mert őket sajnos egyes helyeken még mindíg így hívják – nevet. Viccet félretéve, a helyzet sajnos nem ilyen derűs. A színházaknak nincs elég pénze, ha lenne is, azt sem biztos, hogy egyből a környezetvédelemre fordítanák. A Nizsinszkij utolsó táncában például nem volt díszlet, én voltam egymagam a színpadon. Ez mondjuk inkább koncepció volt, mint környezettudatosság.
A filmgyártásban a technológiák fejlődése segített elő egy más irányú fenntarthatóságot. Már szinte alig használnak CD-t vagy filmtekercset. Most már minden digitálisan rögzül, még a hang is. Nem kifejezetten a környezettudatosság volt a céljuk, de mégis hosszútávon kifizetődő lehet ez a fejlődés. Az pedig a pozitív mellékhatása, hogy kevesebb anyagfelhasználással és hulladékkal jár.
TJ: Hogyan tud egy színész környezettudatosan élni? Mire tud odafigyelni a mindennapjaiban?
HM: Igyekszem szelektíven gyűjteni a palackokat és üvegeket. A szelektív hulladékgyűjtés elvét maximálisan támogatom, és követném is, ha nem láttam volna többször, hogy az adott szelektívgyűjtőket egy szállítóautóba ömlesztik bele. Amint külön szállítókkal jelennek meg, vagy bemutatnak egy hiteles kisfilmet arról, hogy mi történik a szeméttel utána, azonnal beruházok az otthoni szelektívtárolókra.
A környezetvédelem kérdése szerintem generációs probléma. 15-20 évvel ezelőtt az emberek könnyelműen szemeteltek az utcán. A mai fiatalok fogékonyabban az újításra, a környezettudatosságra. Ha úgy neveljük őket, hogy a palackot, üveget, papírt külön kell gyűjteni, az lesz nekik a furcsa, ha valahol ez nem így van. A palackot külön kukába tegye és tapossa laposra – nevet.
A közlekedésnél annyira nem egyszerű a helyzet. Színészként elvárt, hogy az ember ne essen be csak úgy az ajtón mondjuk egy válogatásra. Fontos, hogy rendezett legyen a külsőm, hogy az odavezető utam esetleges viszontagságai ne látszódjanak meg rajtam, hogy nyugodt és koncentrált legyek, így muszáj autóval közlekednem. Sajnos a próbák, szinkronstúdiók és előadások között néha annyira rövid az idő, hogy nincs idő BKV-zni. Nyáron viszont, amikor csak tehetem, biciklivel közlekedem.
Az autókra visszatérve, nem értem miért nem működik egy olyan összetartás Magyarországon, hogy az emberek együtt, egy autóval járjanak dolgozni, vagy programozni. Üléseiket kihasználva, sokkal gördülékenyebb lehetne a városi közlekedés. Amerikában például tökéletesen működik az úgynevezett „carpool line” rendszer. Ez azt jelenti, hogy a legbelső sávban az közlekedhet, ahol többen ülnek az autóban.
TJ: Atomenergia vagy megújuló energiaforrások?
HM: Hogy mennyire lehet megkerülni az atomerőművek működését? Ha mód van rá, hajrá. Egyértelműen a megújulóra szavazok. De sajnos nem mélyültem még el annyira ebben a témában, hogy megrendíthetetlen álláspontot foglaljak. Mégis hogyan lehetne másként fedezni a jelenlegi és a jövőbeli energiaigényünket? Valóban jó kérdés, remélem, már útban van a válasz, és hamarosan megoldják ezt a problémát.
Negyedes Liliána Fédra
Portálunk hírei rendszeresen megjelennek az OzoneNetwork Televízió hétköznap este 10-kor kezdődő Egyenlítő című műsorában
Hozzászólás beküldése
