Környezetvédelem

31 százalékkal csökkentette a Sony a CO2-kibocsátását 2000 óta

2011.08.03. - 16:50  |  Nincs hozzászólás

Pár napja jelentette be a Sony, hogy sikerült 31 százalékkal csökkentenie a szén-dioxid-kibocsátását 2000 óta. Emellett 54 százalékkal csökkent a vállalat hulladéktermelése, vízfogyasztása pedig 41 százalékkal lett kevesebb. Mindkét eredmény messze túlhaladta az eredeti célkitűzést.

A cég növelte az irodák és a gyártósorok hatékonyságát, de a termékeket tekintve is a fogyasztás csökkentésére törekedtek. A Bravia típusú LCD tévéjük például 30 százalékkal kevesebb áramot igényel a 2008-as modellhez képest, a Blu-ray lejátszó áramigénye pedig a felére csökkent.

A hulladékmennyiség csökkenését elsősorban újrahasznosítással érték el. Az illékony szerves vegyületek kibocsátását mindössze öt százalékkal sikerült redukálni – ez volt az egyetlen célkitűzés, amit a Sony-nak nem sikerült teljesíteni.

Az összes fejlesztést az óriásvállalat Green Management 2010 tervei alapján vitték véghez. Az elért sikerek pedig további fejlesztések kidolgozására sarkallták a céget. Tavaly számoltak be a Road to Zero-tervről, mely szerint 2050-re nullára csökkentik a kibocsátott szén-dioxid mennyiségét. A következő időszakra az alábbi célokat tűzte ki maga elé a vállalat (2015.re a 2008-as szinthez képest):

  • Az éves energiafogyasztás 30 százalékos csökkentése
  • A tömegtermelés 10 százalékos csökkentése
  • A csomagolásból származó hulladék mennyiségének 16 százalékos csökkentése
  • A szállításból származó szén-dioxid mennyiségének 14 százalékos csökkentése.

Mindannyian reméljük, hogy a Sony-nak ezeket a célokat is sikerül elérnie!

Forrás: http://ecogeek.org

Rovat további cikkei

Az öntözés fejlesztése az egyik legfontosabb mezőgazdasági feladat

A magyar gazdákat nem érintette olyan súlyosan az idei aszály, mint...

2018.09.26. - 13:42 tovább »

Az amerikai kőolaj- és gázipar metánkibocsátása a becsültnél 60...

Az amerikai kőolaj-és gázipar évente 13 millió köbtonna metánt bocsát...

2018.06.26. - 08:20 tovább »

Brüsszel szigorúbb szabályozást javasol a műanyaghulladék mennyiségének...

Szigorúbb uniós szintű szabályokra tett javaslatot a műanyaghulladék...

2018.05.29. - 11:35 tovább »

Friss cikkek

Új módszert dolgoztak ki a bioüzemanyagok előállítására belga és...

Belga kutatók a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Energiatudományi...

2019.01.16. - 09:55 tovább »

Új fejezet kezdődött a Mars kutatásában

A kutatók szerint új fejezet kezdődött a Mars kutatásában, miután az...

2019.01.03. - 09:11 tovább »

IBM kutatás: a magyarok megbíznak a mesterséges intelligenciában

Tíz emberből kilenc már hallott a mesterséges intelligenciáról (MI)...

2018.12.17. - 14:49 tovább »