Környezetvédelem

“Nem vagyunk felkészülve” a klímaváltozásra

2018.02.17. - 16:10  |  Nincs hozzászólás

Egyre többet teszünk annak érdekében, hogy a klímaváltozást megállítsuk, a Párizsi klímaegyezmény egy történelmi lépés volt ebben az ügyben, azonban egy kutatás szerint közel sem teszünk eleget.

Korábbi tanulmányok már kimutatták, hogy az országok nem tesznek eleget a klímaegyezményben foglaltaknak, vagyis nem csökkentik annyira az üvegház hatású gázok kibocsátását, mint amennyire kellene. Sajnos ez azonban adódik az egyezmény egyik fontos hibájából, hiszen nem kötötték semmiféle szankciókhoz azt, ha valaki nem teljesíti a rá eső részt. (Korábban éppen ezért nem csatlakozott Nicaragua sem, mert félt, hogy a nagy termelők, mint az USA, nem fogja betartani az ígéretét, és emiatt még csak szankciók sem érik.)

A Science Advances-ben jelent meg egy kutatás, ami szintén erre az eredményre jutott, és összességében azt mondta ki, hogy Észak-Amerika, Európa és Kelet-Ázsia 90 százalékánál egyre gyakoribb lesz a szélsőséges időjárás, a szárazság, árvíz, és hőhullámok, ha nem változtatunk a hozzáállásunkon.

“Nem vagyunk felkészülve a mai kílmára, de még egy újabb fok globális felmelegedésre sem.” - mondta a Time-nak Noah Diffenbaugh, a Stanford Egyetem professzora.

Fire-1020x610

A Párizsi klímaegyezmény célja, hogy a globális hőmérséklet-emelkedést 2 Celsius fok alatt tartsa, ideális esetben pedig a 1,5 Celsius fokot se haladja meg. Ez a fél fok hatalmas különbséget jelenthet abból a szempontból, hogy az elkövetkező évtizedekben milyen extrém időjárásra számíthatunk. A tanulmányban pontosan van dokumentálva ez a különbség, beleértve a rekord meleg, vagy rekord száraz napokat is. Egy különösen pusztító hurrikán szezont követően 2017 ismételten a legmelegebb évnek lett kikiáltva, így egyre tisztább, hogy sürget minket az idő, és meg kell oldani a problémát.

Sajnos a Páriz egyezménynek van egy komoly matematikai hibája. Minden ország, amely aláírta az egyezményt (jelenleg az Egyesült Államokon kívül a világ összes országa), magának állította össze a saját klíma-programját, hogy sokkal jobban tudják alkalmazni a saját politikai és gazdasági környezetükben. Ugyan a cél továbbra is 2 fok alatt tartani a hőmérséklet emelkedést, még akkor is, ha ezeket az ígéreteket minden ország betartja, akkor is csaknem 4 fokos emelkedésre számíthatunk. És sajnos még a legszerényebb ígéretek is nehéznek bizonyulnak sok esetben.

Szeretnénk azt hinni, hogy a problémát megoldjuk, már megoldottuk, vagy hogy nem is létezik. De a valóság az, hogy igenis valódi, és most kell tenni ellene, többet mint most.

Forrás: http://time.com/

Rovat további cikkei

Az amerikai kőolaj- és gázipar metánkibocsátása a becsültnél 60...

Az amerikai kőolaj-és gázipar évente 13 millió köbtonna metánt bocsát...

2018.06.26. - 08:20 tovább »

Brüsszel szigorúbb szabályozást javasol a műanyaghulladék mennyiségének...

Szigorúbb uniós szintű szabályokra tett javaslatot a műanyaghulladék...

2018.05.29. - 11:35 tovább »

A rekordmeleg óceánvíz táplálta a Harvey hurrikánt

Hetekkel az előtt, hogy a Harvey hurrikán 2017 augusztusában lecsapott az...

2018.05.16. - 15:53 tovább »

Friss cikkek

Egyre nagyobb zajban élünk, mégsem védekezünk ellene

Földünkön évente egy decibellel nő a háttérzaj mértéke. Napjainkban...

2018.08.02. - 08:53 tovább »

A Roborace versenyautója mutatta meg, az önvezető technológia igenis...

Úgy tűnik, vannak olyan gyártók, amelyek korlátozások között ugyan, de...

2018.07.17. - 08:41 tovább »

Ismét lehet pályázni az Ozone Zöld-díjra

Kilencedik alkalommal lehet pályázni az OzoneTV Zöld-díjára, amely a...

2018.07.13. - 10:19 tovább »