Megújuló energiaforrások

200 MW-os naperőmű épül Észak-Kínában

2013.12.03. - 17:26  |  Nincs hozzászólás

Egy újabb fontos stratégiai megállapodást írtak alá a kínai területen, mely majd egy 200 MW-os napelem farmnak adhat otthont.

A napelemes rendszerekkel foglalkozó Jinko Solar egy fontos stratégiai együttműködést írt alá Lingwu város kormányával Észak-Kínában, melynek értelmében a területen egy 200 MW-os naperőművet fognak felhúzni.

A hivatalos tájékoztatás szerint a Jinko fogja finanszírozni napelemes létesítményt, melynek becslése szerint a teljes beruházási összege 754 millió amerikai dollár lesz. Legalábbis az első számítások szerint ekkora összeg szükséges ahhoz, hogy minden fontos fejlesztés elkészüljön.

A helyi fejlesztési és reform bizottság jóváhagyását követően megkezdődhetnek a munkálatok a Ningxia Hui-ban, az észak-kínai régióban. A létesítmény ezt követően az állami hálózathoz fog kapcsolódni. Xiande Li, a JinkoSolar elnöke elmondta, nagyon örülnek ennek a lehetőségnek, mely csak azt mutatja, hogy Kína is erősen nyit a napenergiai megoldások felé, melyek egyre elterjedtebbek a Földünkön.

A JinkoSolar nagyrészt Kínában tevékenykedik, de nemrég tanúsítványt szerzett ahhoz, hogy Japánban és az Egyesült Királyságban is értékesítse a rendszereit, valamint már Chilében is dolgozott.

Rovat további cikkei

Európa legnagyobb tetőnaperőmű-parkja épül a győri Audiban

Az Audi Hungaria Zrt. két logisztikai központjának tetején alakítja ki az...

2019.02.16. - 14:23 tovább »

Tavaly 9 hónap alatt 59,9 megawattal bővült a háztartási erőművek...

Tavaly az első három negyedévben 59,9 megawatt összteljesítményű...

2019.02.01. - 14:13 tovább »

Új módszert dolgoztak ki a bioüzemanyagok előállítására belga és...

Belga kutatók a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Energiatudományi...

2019.01.16. - 09:55 tovább »

Friss cikkek

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

2019.04.18. - 10:11 tovább »

Erdősítéssel szorítják vissza az elsivatagodást Észak-Kínában

Több mint 860 ezer hektárnyi erdőt telepítenek az észak-kínai...

2019.04.12. - 13:35 tovább »

Már a sarkvidéken nyúzzák a BMW elektromos-meghajtású trióját

A 2020-ban és 2021-ben piacra kerülő modellek tesztelése jelen pillanatban...

2019.03.27. - 19:11 tovább »