Öko-drive

Volkswagen Csoport: alapvető környezetvédelmi átszervezési stratégia 2018-ig

2012.03.10. - 13:04  |  Nincs hozzászólás

A Volkswagen Csoport a környezet védelmében is még magasabbra helyezte a mércét, és komoly célkitűzéseket fogalmazott meg. A vállalatcsoport ennek szellemében az elkövetkező öt év során az összesen 62,4 milliárd eurót előirányzó beruházási programjának több mint kétharmadát kívánja közvetve vagy közvetlenül még gazdaságosabb járművek és új hajtásrendszerek kifejlesztésére, valamint a környezetkímélőbb termelésre fordítani.

„A 2012-es Genfi Autószalon egyben a Volkswagen Csoport alapvető környezetvédelmi átszervezésének kezdete is” – jelentette be Prof. Dr. Martin Winterkorn, a Volkswagen Csoport igazgatótanácsának elnöke a Genfi Autószalonon. „Egyértelmű célunk, hogy a Volkswagent környezetvédelmi szempontból is vezető autógyártóvá fejlesszük.”

A Volkswagent a dolgozói, a társadalom és a környezet felé egyaránt felelősségteljes tevékenység jellemzi. „Ez 2018-ig megfogalmazott stratégiánk alapvető és központi eleme. Csakis az járhat tartósan az élen, aki e dimenziókat érzékeli és a gyakorlatban is meggyőzően érvényesíti” – hangsúlyozta Winterkorn, majd így folytatta: „A hosszú távú fenntarthatóság terén is egyértelműen magasabbra emeltük a mércét.” Mint elhangzott, ezen összefüggésben a vállalatcsoport a 2006 és 2015 közötti időszak során 30 százalékkal kívánja mérsékelni európai új autóinak szén-dioxid-kibocsátását. „Ezzel a Volkswagen Csoport flottája 2015-ben első ízben léphet be a rendkívül fontos 120 g/km szén-dioxid-kibocsátási határérték alá” – jelentette ki Winterkorn. Mint elmondta, ennek során minden új típusgeneráció átlagosan 10-15 százalékkal lesz gazdaságosabb elődjénél.

Gazdaságosságnövelő műszaki megoldások

A „Moduláris keresztmotoros platform (MQB)”, folytatta Winterkorn, immár minden piaci kategóriában, és a vállalatcsoport minden márkája számára elérhetővé teszi a gazdaságosság jelentős növelését, valamint az alternatív hajtási technikákat.

"Az MQB alapjain a Volkswagen Csoport az elkövetkező évek során minden új típus esetében már széria kivitelben kínálja fejlett gazdaságosságnövelő műszaki megoldásait. A következő mérföldköveket ezen az úton az idei év során az új Audi A3 és legnagyobb darabszámban értékesített modellünk, a Golf jelenti majd” – mondta Winterkorn.

A 2013-as esztendőt Winterkorn az „elektromos mobilitás” éveként jelölte meg a Volkswagen számára, az e-up! után ugyanis a csoport számos márkájának részben, illetve tisztán elektromos hajtású típusai is érkeznek majd.

25 százalékkal környezetkímélőbb termelés

A sokmilliárdos beruházási program egyik további súlyponti elemét a termelés, illetve annak energiaellátása terén érvényesített hosszú távú fenntarthatóság képezi. Mint Winterkorn kiemelte: „A Volkswagen nem csupán környezetkímélőbb üzemű járművek kifejlesztésén fáradozik, hanem igyekszik azokat a hosszú távú fenntarthatóság szempontjából is a lehető legkedvezőbb módon előállítani. Ennek szellemében fogalmaztuk meg célkitűzésünket, amely szerint a Volkswagen Csoport termelését 2018-ig 25 százalékkal kívánjuk környezetkímélőbbé fejleszteni.”

Mindemellett bejelentette, hogy a Volkswagen Csoport 2020-ig termelése energiaellátásának üvegházhatású gázkibocsátását 40 százalékkal kívánja csökkenteni: „Ehhez mintegy 600 millió eurót tervezünk a megújuló energiaforrások – nap-, szél- és vízenergia – kiaknázásába invesztálni.”

A Volkswagen Csoport célkitűzéseinek áttekintése

• A Volkswagen Csoport 2016-ig világszerte 62,4 milliárd, valamint Kínában további 14 milliárd euró beruházását tervezi. E beruházási program bő kétharmada a tervek szerint közvetve vagy közvetlenül még gazdaságosabb járművek, hajtásrendszerek és technológiák kifejlesztésére, illetve a vállalatcsoport gyáraiban folyó környezetkímélő termelésre fordítódik majd.

• A vállalatcsoport a 2006 és 2015 közötti időszak során 30 százalékkal kívánja mérsékelni európai új autóinak szén-dioxid-kibocsátását, ezzel a Volkswagen Csoport flottája 2015-ben első ízben léphet be a rendkívül fontos 120 g/km szén-dioxid-kibocsátási határérték alá.

• A tervek szerint minden új modellgeneráció átlagosan 10-15 százalékkal lesz gazdaságosabb elődjénél.

• A Volkswagen Csoport 2018-ig 25 százalékkal kívánja környezetkímélőbbé fejleszteni termelését, ami konkrétan 25 százalékkal kisebb energia-, illetve vízfelhasználást, valamint hulladékot és károsanyag-kibocsátást jelent.

• A Volkswagen Csoport termelése energiaellátásának üvegházhatású gázkibocsátását 2020-ig 40 százalékkal kívánja csökkenteni.

• Mindehhez mintegy 600 millió eurót tervez a megújuló energiaforrások – nap-, szél- és vízenergia – kiaknázásába invesztálni.

Forrás: http://www.autopro.hu

Rovat további cikkei

2020-tól sorozatgyártott változat is készül az Audi e-tron GT-ből

A négykarikás vállalat a Los Angeles Auto Show-n mutatta be, mire...

2018.12.02. - 19:04 tovább »

Hatüléses kialakítással jön a Tesla óriási pickupja

Egyre több információ lát napvilágot a kaliforniai autógyártó tervezés...

2018.11.29. - 09:40 tovább »

A Siemens megkezdte az autonóm járművek valós körülmények közötti...

A kutatási projekt és a valós körülmények közötti tesztelés során a...

2018.10.28. - 09:38 tovább »

Friss cikkek

Új módszert dolgoztak ki a bioüzemanyagok előállítására belga és...

Belga kutatók a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Energiatudományi...

2019.01.16. - 09:55 tovább »

Új fejezet kezdődött a Mars kutatásában

A kutatók szerint új fejezet kezdődött a Mars kutatásában, miután az...

2019.01.03. - 09:11 tovább »

IBM kutatás: a magyarok megbíznak a mesterséges intelligenciában

Tíz emberből kilenc már hallott a mesterséges intelligenciáról (MI)...

2018.12.17. - 14:49 tovább »