Öko-drive

Európa első ultra gyors elektromos autó töltője

2017.12.30. - 18:57  |  Nincs hozzászólás

Európában eddig nem tudott akkora ütemben terjedni az elektromos autó, mint mondjuk amerikában. Ennek fő oka, hogy egyelőre sehol sincs egy valóban átfogó infrastruktúra kialakítva, legfeljesebb városokon belül.

További gondot jelent, hogy egyelőre azok a töltők, amik vannak, általában elég lassan képesek csak feltölteni az akkumulátorokat, így sokág foglalják a helyet más elektromos autó tulajdonosok elől. Az európai, töltőkkel foglalkozó cég, az Allego azonban múlt héten bejelentette, hogy kihelyeztek négy darab ultra nagy sebességű töltőállomást Németországban, Frankfurttól nem messze az A3-as autópályán.

Egyszerre négy autó tölthető rajtuk, mindegyik 175 kilowattos, a tervek szerint azonban legalább kettőt 2018 tavaszára szeretnének 350 kW-osra módosítani. Ezen kívül egy “hagyományos” 50 kW-os töltő is van az állomáson. Az új töltők 5 perc alatt képesek elég energiát pumpálni az autók akkumulátoraiba, hogy azok további 100 kilométert tudjanak megtenni.

Az Allego azt is mondta, hogy 2018 nyarára még több Ultra-E töltőállomást akarnak kihelyezni, 160 kilométerenként. Sajnos azonban ebbe az újításba nem esik bele kis haznánk, mivel az Allego csak a holland partok és az osztrák határ között fog töltőket felállítani. Jó hír azonban, hogy ezek az állomások forgalmas autópályákon lesznek elérhetőek, így a külföldre utazóknak nem kell majd aggódniuk a töltés miatt. A második állomásnak is meg van már a helye, Dél-Németországban Bernau am Chiemsee mellett.

allego-fast-charger

Forrás: https://cleantechnica.com/

Rovat további cikkei

Hivatalos fotókon a bemutatás előtt álló Audi e-tron utastere

Egy keveset még várnunk kell rá, ám az Audi hamarosan bemutatja e-Tron...

2018.07.05. - 08:09 tovább »

Formula E közútra: 1200 lóerős Audi RS 3 a Schaefflertől

Négy elektromos motor hajtja a Schaeffler 4ePerformance koncepciót, ami a...

2018.05.31. - 17:34 tovább »

Napelemes motorkocsit mutattak be Királyréten

A Királyréti Kisvasúti Pikniken bemutatták szombaton a Vili 2. elnevezésű...

2018.05.07. - 07:32 tovább »

Friss cikkek

Egyre nagyobb zajban élünk, mégsem védekezünk ellene

Földünkön évente egy decibellel nő a háttérzaj mértéke. Napjainkban...

2018.08.02. - 08:53 tovább »

A Roborace versenyautója mutatta meg, az önvezető technológia igenis...

Úgy tűnik, vannak olyan gyártók, amelyek korlátozások között ugyan, de...

2018.07.17. - 08:41 tovább »

Ismét lehet pályázni az Ozone Zöld-díjra

Kilencedik alkalommal lehet pályázni az OzoneTV Zöld-díjára, amely a...

2018.07.13. - 10:19 tovább »