Öko-drive

Hivatalos fotókon a bemutatás előtt álló Audi e-tron utastere

2018.07.05. - 08:09  |  Nincs hozzászólás

Egy keveset még várnunk kell rá, ám az Audi hamarosan bemutatja e-Tron névre keresztelt elektromos SUV-ját, amelynek utasterét már most szemügyre vehetjük.

A négykarikás vállalat augusztus végén leplezi első tisztán elektromos-meghajtású modelljét, amely nem csak emiatt lesz különleges, ugyanis az e-tron lesz az első olyan sorozatgyártott modell a világon, amely virtuális visszapillantókkal érkezik meg a kereskedésekbe írja a hu.motor1.com. A hagyományos elemeket jobb látóteret nyújtó kamerák váltják, most pedig azt is megtekinthetjük, pontosan hol jelennek majd meg a szenzorok képei.

audi-e-tron-in-copenhagen

Ahogyan arra számítani lehetett, az új e-tron is a márka MMI rendszerével felszerelve kerül értékesítésre. Az Audi A6, A7, A8 és Q8 duplakijelzős rendszere és "réteges" felépítése itt is megfigyelhető, mindez pedig még egy 16 hangszóróból álló Bang & Olufsen hangrendszerrel is kiegészül majd, tehát minden adott lesz ahhoz, hogy az utasok menet közben is jól érezzék magukat.

A most közzétett képek legérdekesebb eleme azonban kétségkívül az ajtópanelbe épített 7 colos OLED kijelzőpáros, melyek a visszapillantók helyén elhelyezett kamerák képét mutatják a vezetőnek. Külön érdekesség, hogy érintőképernyőkről van szó, a vezető pedig saját maga állíthatja be a szöget vagy épp a nagyítás mértékét. A kijelzőt működtető rendszer alapbeállításokkal is rendelkezik, ezeket három területre, az autópályás vezetésre, a kanyargós útszakaszokra és a parkolásra optimalizálták.

Az Audi e-Tron augusztus végétől már megtalálható lesz a német kereskedésekben, míg más piacok vélhetően néhány hét/hónap eltéréssel kapják csak meg.

audi-e-tron-in-copenhagendde

audi-e-tron-in-copenh

Rovat további cikkei

2020-tól sorozatgyártott változat is készül az Audi e-tron GT-ből

A négykarikás vállalat a Los Angeles Auto Show-n mutatta be, mire...

2018.12.02. - 19:04 tovább »

Hatüléses kialakítással jön a Tesla óriási pickupja

Egyre több információ lát napvilágot a kaliforniai autógyártó tervezés...

2018.11.29. - 09:40 tovább »

A Siemens megkezdte az autonóm járművek valós körülmények közötti...

A kutatási projekt és a valós körülmények közötti tesztelés során a...

2018.10.28. - 09:38 tovább »

Friss cikkek

Új módszert dolgoztak ki a bioüzemanyagok előállítására belga és...

Belga kutatók a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Energiatudományi...

2019.01.16. - 09:55 tovább »

Új fejezet kezdődött a Mars kutatásában

A kutatók szerint új fejezet kezdődött a Mars kutatásában, miután az...

2019.01.03. - 09:11 tovább »

IBM kutatás: a magyarok megbíznak a mesterséges intelligenciában

Tíz emberből kilenc már hallott a mesterséges intelligenciáról (MI)...

2018.12.17. - 14:49 tovább »