Öko-drive
Áthajthatnak a piroson a biciklisták Franciországban

A francia aktivisták kampányának eredményeképpen már tizenöt kelet-párizsi kereszteződésben áthajthatnak a piroson egyenesen, illetve jobbra a biciklivel közlekedők, amennyiben ezzel sem az autósokat, sem a gyalogosokat nem zavarják. Ha az új rendszer beválik, akkor még kevesebb kereszteződésben kell majd a francia kerékpárosoknak a zöldre várniuk.
A döntéshozók az új szabályozást azzal indokolták, hogy így biztonságosabbá válhat a közlekedés, ugyanis veszélyes(ebb) helyzetet szülhet az, ha túl sok biciklista tömörül fel a pirosnál, és indul egyszerre zöld jelzés esetén. Az új szabályozás tehát lehetővé teszi, hogy a kerékpáros a saját megítélésére támaszkodjon, ami a tapasztalatok szerint nem vezet veszélyes helyzetekhez, ráadásul lerövidíti a biciklisek menetidejét.
Az új szabályozást Párizson kívül Nantes-ban, Bordeaux-ban és Strasbourgban is tesztelik, eddig mindenütt gond nélkül, Belgiumban, Németországban és a skandináv országokban pedig már sikerrel alkalmazzák az újfajta közlekedési szabályt.
Forrás: Inhabitat és Telegraph
Fotó: Sami Sarkis/Getty Images



