Zöld építészet
A Casa Neverlandia talán a legbohókásabb zöld otthon a világon

Vannak olyan zöld otthonok, amelyek komoly tervezők és kivitelezők gondos munkáját dicsérik, és vannak olyanok, amelyek egyszerűen tulajdonosuk által, azok örömére épülnek fel. Mindkettő ugyanolyan jó a Földnek, de az utóbbi olyan sajátos bájjal is rendelkezik, ami egyszerűen mosolyra fakasztja az embert. Ilyen a Casa Neverlandia is a texasi Austinban.
A ház tulajdonosa, az építész és designer James Talbot még 1979 vásárolta az 1917-ben épített, akkor még egyszintes ingatlant. Talbot és felesége, Kay Pils az évek során saját ízlésük szerint alakítgatták a házat, melynek végeredménye a Casa Neverlandia, a bohókás kis családi ház lett.
A háromszintes, 240 négyzetméteres házhoz javarészt bontási területekről származó, illetve kidobásra szánt anyagokat használtak fel, a sajátos (külső és belső) ornamentikát pedig Talbot és Pils készítették. A Casa Neverlandia minden szegletében egyedi: kedve a bejárati „csengővel”, amely egy falra akasztott xilofonból és három kis tálkaszerűség megszólaltatásával működik.
Túl az ilyen a kedves megoldásokon, a Casa Neverlandia tizenhárom napelemmel termeli meg a szükséges áramot, és összegyűjti az esővizet. A ház egyik legérdekesebb pontja az egyetlen hőforrás, a kandalló, melynek hőjét a plafonon lévő tükörmozaik sugározza vissza a szobába, így a hő még inkább hasznosul. És a kandallóhoz kötődik Talbot egyik legelmésebb megoldása is: a kandalló előtt egy kis lefolyó található, ide mossa le a házaspár a hamut, amely így a kertbe kerülve értékes tápanyaggal látja el a növényeket.
A ház szellőzését a nagy ablakok és a plafonra szerelt ventillátorok biztosítják, így még a forró nyári napokon sincs szükség légkondicionálóra. A konyha viszonylag eszközszegény, nincs benne mosogatógép és a gáztűzhely is kicsi – legalábbis amerikai viszonylatok között –, így a háztartás energiaigénye a lehető legkisebb.
A banánsárga konyha, a vad, vegasi stílusú hálószoba, és a kertben lévő, 12 méteres kilátó, melyhez egy gyaloghíd vezet, tulajdonképpen már csak hab a tortán, ám a Casa Neverlandia ezekkel a bájos kiegészítőknek köszönhetően érdemli ki a világ egyik legbohókásabb zöld otthona címet.
A PlanetGreen oldalán megnlézhettek egy videót is az elvarázsolt zöld házikóról.
Forrás: PlanetGreen és Motherathnews
Leadfotó: Talbotworld






