Duna

A Duna 81 millió embert köt össze – Nemzetközi Duna Nap Budapesten

A Duna és vízgyűjtőterülete értékeire, sokszínű élőviláguk megóvására, a környezettudatosság fontosságára és a felelős vízhasználatra hívja fel a figyelmet a Nemzetközi Duna Nap. Az érdeklődők azt is megtudhatták, hogy a budapesti kisföldalatti kivitelezésében a Siemens főszerepet vállalt 1896-ban.

Ne jegeljétek a klímavédelmet!

Greenpeace aktivisták – köztük a két hét grönlandi börtönből hazatért Major Dávid – ma délelőtt a Lánchíd mellett a Dunán egy hatalmas, stilizált jégtáblát úsztattak lefelé, amelyen klímamenekültek csimpaszkodtak és egy „Ne jegeljétek a klímavédelmet, 30%-os kibocsátás-csökkentést most!” transzparenst tűztek ki átmeneti szigetükre.

Feléhez közeledik a dunai holtágak revitalizációja

A feléhez közeledik a dunai holtágak revitalizációja a Gemenc térségében, a világbanki projekttől azt várják, hogy nő a vízjárta terület a folyó árterében, amely az eddiginél nagyobb mennyiségű tápanyagot lesz képes megkötni.

Közpénzen teszik tönkre a horvát Duna-szakaszt

A Duna és a Dráva természeti értékeinek garmadáját veszélyeztető, a folyók szabályozásával együtt járó beavatkozásokat terveznek Horvátországban a hajózhatóság javítása érdekében.

Bringahídtól lenne a legmenőbb Budapest

Az utóbbi időben egyre többet lehet hallani a Dunán átívelő, a biciklisek és gyalogosok számára egyaránt használható híd koncepciójáról. A Szeretem Budapestet mozgalom látványtervekkel is előállt, melyeket az Egy nap a városban blogon is bemutattak.

Mentőöv a tokhalaknak

Esélyt kaptak a túlélésre a Duna legősibb halfajai közé tartozó tokfélék, melyek az illegális kaviárkereskedelem miatt a kihalás szélére sodródtak a Duna vízgyűjtőterületén. A bolgár hatóságok egy éves halászati tilalmat hirdettek, amivel csatlakoztak a szomszédos Románia tíz éves halászati moratóriumát 2006-ban kihirdető határozatához.

Duna Konferencia: az innovációhoz szakemberekre van szükség

A gödöllői Szent István Egyetemen (SZIE) rendezik meg a CASEE – A Duna régió uniós stratégiája című nemzetközi konferenciát április 28-29-én, ahol az érintett országok egyetemeinek vízgazdálkodási szakértői gyűltek össze.

Alaptalan öröm a Duna Stratégia fölött

Az Európai Tanács szerdán egyhangúan elfogadta azt a dokumentumot, amely a Duna Régió Stratégia kapcsán megfogalmazott következtetéseket tartalmazza. A WWF szerint ennek ellenére komoly viták várhatók a részletekről.

EU-elnökség – Illés Zoltán szerint a dunai áruszállítás fejlesztése nem magyar érdek

A dunai áruszállítás fejlesztése nem magyar érdek, a magyar kormány nem is erre törekszik, hanem az úgynevezett zöld Duna stratégiát követi – mondta Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten háttérbeszélgetésen.

“Meg kell tanítani az embereket vizen járni…”

Harmadik alkalommal került megrendezésre az Evezős Critical Mass,amely a vízi tömegsportokra és a vízi turizmusra kívánta felhívni a figyelmet. Az eseményen a Tiszta Jövő is jelen volt.