elektormos

Leonardo DiCaprio is nevét adta a Formula E-hez: a Venturival közösen indítanak csapatot

A hollywoodi színész és környezetvédő aktivista Leonardo DiCaprio és a Venturi Automobiles alapította meg a Formula tízedik, egyben utolsó csapatát. Az alakulat központja Monacóban lesz, teljes neve pedig Venturi Grand Prix Formula E Team.

Megmutatta festését a Mahindra Racing: az innováció a karosszéria alatt rejlik

Az indiai Formula E csapat nem vitte túlzásba a kreativitást, amikor megtervezték a Spark-Renault SRT_01E fényezését. A Mahindra is szerepel a 10 induló között, melyek az elektromos bajnokság mezőnyét alkotják.

Panasonic elektromos kerékpár majd 90 kilométeres hatótávval

A Panasonic néhány órája jelentette be legújabb elektromos kerékpárját, mely nem is a kinézetével szeretne kitűnni társaitól, sokkal inkább a teljesítményére érdemes odafigyelni.

Rio de Janeiro visszakapta a helyét a Formula E első naptárában: marad a tíz forduló

A Nemzetközi Automobil Szövetség ma megerősítette a Formula E első menetrendjét, mely 2014-ben kezdődik és 2015 nyarán ér véget. Rio de Janeiro visszakapta a helyét, és mint kiderült, csak egynaposak lesznek a versenyhétvégék.

Teljes a Formula E versenyzői klubja: ismerős nevek az F1-ből, egy hölgy az indulók között

További versenyzők iratkoztak fel a Formula E mezőnyébe, ezzel minden hely elkelt. Az ABT csapata már ma bejelenti, kiket választott az elektromos bajnokság első szezonjára.

Trulli elégedett a Formula E autójával: olyan, mint egy rendes versenygép

Jarno Trulli elég sok mindent vezetett már az elmúlt évtizedekben, és az elektromos versenyautó a régi szép időket idézte fel benne. Az F1-es futamgyőztes nem csalódott az új technológiában, sőt.

Trulli, Heidfeld, Bird, és d’Ambrosio is csatlakozott a Formula E Versenyzői Klubjához

A Forma-1-ből és a GP2-ből ismerős nevek csatlakoztak a Formula E Versenyzői Klubjához, így akár ők is üléshez juthatnak a szeptemberben rajtoló bajnokságban. A bejáratott arcok hozzájárulnak a sorozat minél nagyobb népszerűségéhez.