kávé

Brit kutatók vizsgálták, miként lehet jelentősen csökkenteni a kávé szénlábnyomát

Brit kutatók vizsgálták, miként lehet jelentősen, mintegy 77 százalékkal csökkenteni a kávé szénlábnyomát.

A kávéfogyasztás védelmet nyújthat az Alzheimer- és a Parkinson-kór ellen

Egy kanadai kutatás szerint a kávéfogyasztás bizonyos fokú védelmet nyújthat az Alzheimer- és a Parkinson-kór ellen – írta a ScienceDaily.com online tudományos portál.

Kávézó konténerekből

A mai modern életben legalább akkora jelentősége van a kávéházaknak, kávézóknak, mint volt a 19.-20. században. Akkoriban a kulturális élet központjaiként szolgáltak, manapság inkább a hétköznapi élet részei, hiszen rengeteg ember szervez ilyen helyekre találkozókat, vagy csak tanul, dolgozik magában. Ennél fogva a kávéházak pont olyan ütemben fejlődnek, mint a nyugati társadalmak legnagyobb részét képező rétegek életvitele.

Mesterséges intelligenciával rendelkező baristát tesztel a Starbucks

Ha nem vagyunk koránkelő típusok, reggel minden perc aranyat érhet. Persze nem csak mi megyünk reggel munkába meg iskolába, hanem rajtunk kívül még sok-sok más ember is. És legalább ennyien állnak sorba a Starbucks-nál is. Elmennél, de az az életmentő kávé jelentené a délelőttöd fénypontját, így inkább kivársz, és idegeskedsz tovább. Ez hamarosan a múlté.

Új papírpohár a Starbucks-ban

Az Egyesült Királyságban csupán minden négyszázadik kávés papírpoharat hasznosítanak újra. Ezzel az aggasztó adattal szeretne szembeszállni a Starbucks, úgy hogy szerződést kötöttek a Frugalpac-kal, ami kizárólag újrahasznosított papírból készít ilyen poharakat. A teszt-fázis múlt héten indult azzal a céllal, hogy a franchise az egész világon ezt a környezetbarát megoldást válassza.

Hamburgban betiltották a kapszulás kávék forgalmazását

A német városban, Hamburgban, egy nem mindennapi cselekedet zajlódott le: a város megtiltotta a használatát és forgalmazását az egyszerhasználatos, kapszulás kávéknak. A város Környezetvédelmi Minisztériuma azért látta fontos döntésnek a tiltást, mert összesítve nagyon nagy mennyiségű hulladékot termelnek az eldobható kapszulák.

Kávéfilterből lámpa, újrahasznosítás a tetőfokon

Vilma Farrel, egy brazil újságírónő New Yorkban egy zseniális és egyedülálló módon haszonosította újra a kávéfiltereket. Lámpaernyőket készített belőle, amely nem csak csodálatosan néz ki, hanem még környezetbarát is.

A hidegen lefőzött kávé hajnala

A világon több millió ember kel úgy minden reggel, hogy első dolga még az újság behozása és a TV bekapcsolása előtt a kávéfőző elindítása. Ha ezzel te is így vagy, és szeretsz újdonságokat kipróbálni, akkor próbáld ki a lassan csepegtetett, hideg vízzel „lefőzött” kávét is.

A brit kávéhajtású autó rekordot döntött

Egy csapat őrült, teaivó észak-brit új szárazföldi sebességrekordot állított fel gázosított jármű kategóriában. Az eddigi rekorder az amerikai fapellettel – kis préselt fagranulátumokkal– hajtott jármű volt, amelynek végsebessége elérte a 75 km/órát. A kávéval hajtott Rover, becsületes nevén Coffee Car viszont akár 106 km/órával is képes száguldani.

Kávéhajtású autó sebességrekordja “Szalonnával”

Kávéhajtású autóval döntött sebességrekordot egy férfi Nagy-Britanniában a szemétüzemű járművek kategóriájában.