klímavédelem

Klímaaktivisták varsói hidakat próbáltak lezárni

Két hidat próbáltak lezárni Varsóban az Utolsó Nemzedék nemzetközi radikális klímaaktivista csoport tagjai hétfőn, a rendőrség megakadályozta az akciót – közölte a lengyel média.

Klímaváltozás és művészet – kezdődik a Klíma Biennálé Bécsben

Száz intézmény, szervezet és kezdeményezés részvételével pontosan száz napon át tart az első bécsi Klíma Biennálé, amely az éghajlatváltozás kérdéseit köti össze a művészettel. A helyszín az egész város, a cél, hogy felhívják a látogatók figyelmét a természeti és a társadalmi változásokra, és szembesítsék őket egy olyan jövővel, amelyet a klímaváltozás ural.

Kék bolygó – Szűcs Attila: a “fenntarthatóságért tanulás” a jövő pedagógiájának kulcsa

A “fenntarthatóságért tanulás” a jövő pedagógiájának kulcsa; ekkor a pedagógus a gyerekekkel együtt keresi a fenntartható megoldásokat – hangsúlyozta Szűcs Attila, a Pannon Egyetem Neveléstudományi Intézetének mesteroktatója Áder János korábbi államfő Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában, amely elérhető a legnépszerűbb videómegosztó portálon is.

A klímavédelemre hivatkozva komoly szigorítást jelentett be az új teherjárművekre az amerikai környezetvédelmi hatóság

Szigorú új szabályokat jelentett be az amerikai Környezetvédelmi Ügynökség (Environment Protection Agency) pénteken az Egyesült Államokban gyártott nehézjárművekre.

Az EU szigorította a környezeti bűncselekményekről szóló irányelvet

Szigorúbb szankciókat bevezető, a környezeti bűncselekmények kivizsgálásának és a kapcsolódó büntetőeljárások lefolytatásának javítását szolgáló jogszabályt fogadtak el a Mezőgazdasági és Halászati Tanács (AGRIFISH) keddi ülésén az uniós tagországok agárminiszterei – tájékoztatott az uniós tanács kedden.

Európai Bizottság: Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért – közölte az Európai Bizottság csütörtökön.

A bécsi általános iskolák háromnegyedében üdítő helyett már csapvizet isznak a diákok

Az osztrák főváros több mint tíz évvel ezelőtt indította el „Vizes iskolák” elnevezésű projektjét, amelynek célja, hogy a gyerekeket üdítők és palackozott vizek helyett csapvízre szoktassák. Ma már mintegy 120 ezer bécsi diák kizárólag csapvizet iszik a tanítás alatt – a várostól kapott kulacsból.

Alvási idő és minőség, turbulencia, villámlás, aktív vulkánok a gleccserek helyén, ezekre is hat a klímaváltozás

A klímaváltozás mindenki számára nyilvánvaló hatásai általában a megváltozó évszakokhoz vagy szélsőséges időjárási eseményekhez köthetőek. Ebben a cikkben négy olyan területet hozunk, amikre nem biztos, hogy először gondolnánk, de hat rájuk a klímaváltozás.

Elindult a Nemzeti Tőkeholding Zrt. zöld átállást segítő Zöld Alapok Tőkeprogramja

Kétszázmilliárd forintos kerettel elindult a Baross Gábor Tőkeprogram második pillére, a Zöld Alapok Tőkeprogram; ennek részeként bejegyezték az első tőkealapot, amely 50 milliárd forinttal segíti a zöld átállást célzó fejlesztések és beruházások megvalósítását – közölte a Nemzeti Tőkeholding Zrt. (NTH) az MTI-vel szerdán.

Az ABB “A” minősítést kapott az éghajlatváltozással kapcsolatos átláthatóságáért

A CDP (Carbon Disclosure Project) globális környezetvédelmi nonprofit szervezet elismerte az ABB vezető szerepét a vállalati átláthatósággal és az éghajlatváltozással kapcsolatos teljesítményéért.