ökolábnyom

A Nemzeti Fenntartható Fejlődési stratégia társadalmi vitája hamarosan kezdődik

A Nemzeti Fenntartható Fejlődési (keret)stratégia társadalmi vitája októberben kezdődik és másfél hónapig tart, majd a kiérlelt szöveg decemberben kerül vissza a bizottsághoz – mondta Náray-Szabó Gábor, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács társelnöke a tanács csütörtöki ülésén a parlamentben.

Elkészültek az első, teljesen újrafelhasználható rakétakilövő állomásának tervei

A rakéták és az egyéb űrhajózásra alkalmas járművek rengeteg üzemanyagot igényelnek mind felszálláskor, mind landoláskor, vagy ez utóbbinál óriási ejtőernyőket használva lassan hullnak le a Földre. A SpaceX, egy magánkézben lévő rakétaépítő cég szeretné, ha ez a jövőben másképp lenne.

2011-ben a Túllövés napja: szeptember 27.

Az ökológiai lábnyom módszertanának megalkotója a Global Footprint Network (GFN), számításai alapján, elfogyasztva az erre az évre jutó hozamot, szeptember 27-étől kezdve az emberiség már a Föld természeti tartalékait éli fel.

Klímabarát Gravity Sport

A többek között Jerome D’Ambrosio és Romain Grosjean karrierjét is egyengető menedzsment lesz az első a világon, mely környezetkímélő versenyzői programmal áll elő.

Ökolábnyom mérés a Millenárison

Bárki megmérheti ökológiai lábnyomát, aki szeptember 10-én részt vesz a Millenárison a National Geographic “családi szűrőnapján”.

Az elhízott amerikaiak is veszélyeztetik a bolygót?

Lehetséges, hogy az Amerikában már szinte járványméreteket öltő elhízottságból fakadó megnőtt energiahasználat és az ebből következő nagyobb ökológiai lábnyom megviseli a Földet?

Ökológiai lábnyomok a szállodákban?

Nem oly sokára egy szállodában megszállni kívánó vendég a hely tisztaságát nem csupán a takarítás minőségével mérheti majd,

A Renault lekörözheti az Audit

Jövőre a francia autógyár lekörözheti német versenytársát, tervei szerint a napelemek felhasználása terén.

Eredményesen takarékoskodtak a nagycsaládok

Lezárult a „Nagycsalád – kis lábnyom” projekt keretében megrendezett családi energiatakarékossági verseny, melynek eredményhirdetésére 2011. április 16-án került sor.

Biológiai úton lebomló autó

A Phoenix a világ első biológiai úton lebomló autója. A névválasztás nem véletlen: a formaterv kísértetiesen hasonlít a Jurassic Parkban szereplő ősmadarakra.