Érdekességek

CSR Piac – ahol a tapasztalatcsere élménnyé válik!

A KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdálkodásért 2011. június 2-án, Magyarország EU-elnöksége hivatalos kísérőrendezvényeként rendezi meg a félév legjelentősebbnek ígérkező hazai CSR rendezvényét.

A Piac lehetőséget ad a vállalatoknak arra, hogy a társadalmi felelősségvállalás terén elért eredményeiket interaktív szakmai kiállítás keretében mutassák be.

A CSR Piac a brüsszeli központú CSR Europe által 2005-ben útjára indított kezdeményezés, ahol a vállalatok a társadalmi felelősségvállalás terén megoldandó kihívásaikat, problémáikat és az azokra bevezetett megoldásokat mutatják be az érdeklődőknek. A rendezvényre látogatók tanulhatnak a kiállító cégek sikeres CSR esettanulmányaiból, kapcsolatokat építhetnek, megoszthatják sikereiket, kudarcaikat, valamint együttműködést kezdeményezhetnek a kiállító szervezetekkel.

A KÖVET Egyesület a CSR Europe magyar tagjaként 2009 tavaszán rendezte meg először a CSR tapasztalatcserét középpontba állító innovatív kiállítást. Az érdeklődés a szervezet minden várakozását felülmúlta, hiszen 41 vállalat 67 CSR intézkedésével és „valóban felelős” vállalatvezetési elveivel ismerkedhettek meg a kiállítás látogatói.

„A vállalatok társadalomhoz fűződő viszonya megváltozott az utóbbi években. A tömegtermelés és az óriáscégek idején egyre többen szervezeti szinten is megoldásokat keresnek a felelős működésre, az ember, mint legfőbb érték hangsúlyozására. A KÖVET Egyesület a CSR Piac keretében lehetőséget biztosít mindennek bemutatására.” – nyilatkozta Bodroghelyi Csaba, a KÖVET Egyesület ügyvezető igazgatója a kiállítás szükségességéről.

A CSR kiemelt területe az EU „Európa 2020” stratégiájának, illetve az elnökségi trió programjában is helyet kapott. A rendezvény fővédnöke 2011-ben Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, aki személyében is elkötelezett a CSR iránt. A válság idején a felelős vállalati működés segíthet visszaállítani a társadalom vállalatok iránti bizalmát, ami elengedhetetlen Európa egészséges piacgazdaságának újjáépítéséhez.

Dr. Navracsics Tibor szerint „a vállalatok társadalmi felelősségvállalása, annak ösztönzése és támogatása az állam jól felfogott érdeke. Egy fenntarthatóan működő piac hosszú távon terheket vesz le a kormányzat válláról, és szolidárisabb társadalomhoz, közösségekhez vezet.”

Ki jelenhet meg a CSR Piacon? Hazai vállalatok, intézmények, szervezetek pályázati úton juthatnak kiállítási lehetőséghez. A pályázati űrlap letölthető a www.csrpiac.hu oldalról, a beküldési határidő 2011. március 25. Pályázni két kategóriában lehet: CSR Intézkedések és Valóban Felelős Vállalat. A pályázati anyagokat a KÖVET által felkért szakértő zsűri bírálja el. A zsűri egyrészt eldönti, hogy mely vállalatok milyen esettanulmányokkal jelenhetnek meg a Piacon, másrészt a legkiválóbb intézkedéseket és vállalatvezetési filozófiákat két fődíjjal és négy különdíjjal jutalmazza. A rendezvényre látogatók szavazatai alapján legjobbnak bizonyuló megoldás kapja a közönségdíjat. Az Önkéntesség Európai Évéhez kapcsolódóan a 2011-es kiállításon a vállalati önkéntesség területén tevékenykedő civil szervezetek is bemutatkozási lehetőséget kapnak.

A rendezvényen bemutatott társadalmi és környezeti problémákra kínált CSR megoldásokat a június 2-i kiállítás helyszínén kiadvány formájában is megkapják a résztvevők, valamint a CSR Piac honlapján kereshető adatbázis formájában bárki számára elérhetőek lesznek.

További információ:

Lontayné Gulyás Mónika, projektvezető

KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdálkodásért

Tel: 06/1/473-2290

gulyas@kovet.hu

www.kovet.huwww.csrpiac.hu