Érdekességek

Szeptembertől indul a tanyaprogram

2011.08.15. - 19:07  |  Nincs hozzászólás

Megjelent a Tanyafejlesztési Programról szóló rendelet a Magyar Közlönyben, így összesen 825 millió forintra szeptember 1-től 30-ig pályázhatnak az érintett őstermelők, családi gazdálkodók, önkormányzatok, kistérségi társulások és tanyagondnoki szervezetek – tájékoztat a kormány.hu kormányzati portál.

A pályázatokat a Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet (VKSZI) bírálja el legfeljebb 60 napos elbírálási idővel és a támogatásra érdemesnek ítélt pályázókkal 30 napon belül szerződést is kötnek.

A kormányzati hírportál emlékeztet: a Tanyafejlesztési Program kiemelt célja a tanyarendszer korszerű megújítása, valamint az ott élők helyzetének javítása, gazdálkodásának támogatása. Jellegzetes földrajzi, építészeti, nyelvi, néprajzi és tájképi sajátosságai alapján a tanyás településrendszer a magyar nemzeti örökség és egyben az európai örökség részét képezi.

A programra fordítható 825 millió forintot 207 településen veheti igénybe. A támogatás mértéke települési és térségi fejlesztéseknél a beruházás teljes költségének 90 százaléka, míg tanyagazdaságok fejlesztésénél ez az arány 75 százalék. Előleget is lehet igényelni, amely a megítélt támogatás összegének legfeljebb 25 százaléka lehet.

A tanyaprogram pályázattal a rossz állapotú utak felújítását,  az ehhez szükséges gépek beszerzését, a tanyai áruk piacra jutását, az állatállomány gyarapítását, bővítését, a regionális tanyafejlesztési programok kidolgozását, a  vetőmag és gyümölcsfa beszerzést, a tanyák energiaellátásának és ivóvízellátásának javítását, a tanyagondnoki szolgálat fejlesztését, valamint a gazdálkodáshoz szükséges eszközök, épületek korszerűsítését kívánja támogatni a kormány.

Mint ahogy az a kormányzati portálon olvasható, a tanya a szerves fejlődésben kialakult külterületi gazdálkodási-, élet-, és települési forma, így fontos része a jövő korszerű mezőgazdaságának és vidékfejlesztésének. Ezek a területek a fenntartható fejlődés, a többfunkciós mezőgazdaság Európában kialakult fejlesztési modelljének mintapéldái lehetnek. Ennek sikeres megvalósításához járulnak hozzá a pályázaton elnyerhető források - hangoztatja a kormányzati portál ismertetője.

Forrás: http://www.mti.hu

Rovat további cikkei

Heti két óra a természetben a jó egészség elengedhetetlen feltétele

Heti két óra eltöltése a természetben jelentősen növeli az egészséget,...

2019.06.15. - 12:00 tovább »

Új fejezet kezdődött a Mars kutatásában

A kutatók szerint új fejezet kezdődött a Mars kutatásában, miután az...

2019.01.03. - 09:11 tovább »

Halhulladékból előállított biogázzal fogják táplálni az...

A halfeldolgozás melléktermékeiből előállított biogázzal fogja hajtani...

2018.11.24. - 11:31 tovább »

Friss cikkek

Kevesebb repülésre biztatnak svéd kutatók

Kevesebb repülésre biztatják a turistákat svéd kutatók, akiknek - most...

2019.05.27. - 07:15 tovább »

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

2019.04.18. - 10:11 tovább »

Erdősítéssel szorítják vissza az elsivatagodást Észak-Kínában

Több mint 860 ezer hektárnyi erdőt telepítenek az észak-kínai...

2019.04.12. - 13:35 tovább »