Érdekességek

Folytatódik a Klímaerdő-telepítési Program: erdőt ültet a flottakezelő cég!

A program sikerességét mutatja, hogy az ALD Automotive továbbra is folytatni kívánja a klímaváltozás elleni harcot a WWF Magyarország oldalán, és bíznak benne, hogy a jövőben még több résztvevővel bővül a környezetet aktívan védelmezők köre.

Az ALD Automotive és a WWF Magyarország tavaly decemberben országos kampánnyal indította el és népszerűsítette ügyfelei körében azt a Magyarországon eddig egyedülálló kezdeményezést, amellyel az ALD által kezelt céges flották környezetre mért káros hatásait erdőtelepítéssel kívánják teljes mértékben ellensúlyozni. A kampány első felében az ALD Automotive kiemelten fontosnak tartotta, hogy ügyfeleivel minél szélesebb körben megismertesse a vállalat környezetbarát értékeit és tevékenységét.

„Első lépésként a legfontosabbnak azt tartottuk, hogy megtaláljuk azokat a partnereinket – olyan vállalatok közül, amelyek saját autóparkot üzemeltetnek –, akik a szervezetünkkel közös értékeket vallanak, és aktívan részt kívánnak venni a Klímaerdő-telepítési Programban. Ennek megfelelően arra próbáltuk ösztönözni az érdeklődőket, hogy minimális anyagi ráfordítással jelentős lépéseket tegyenek a környezetünk megóvása, védelme érdekében” – fogalmaz a kampány kapcsán Szántó Viktor, az ALD Automotive ügyvezető igazgatója.

A kampány folytatásaként és egyben következő lépéseként idén júniusban a Duna-Dráva Nemzeti Parkban elültették az első hektár erdőt, amely amellett, hogy nagy szén-felvevő és megtartó képességgel rendelkező fákból válogattak össze, megfelel a tájegység növénytakarójának is és várhatóan 420 tonna szén-dioxidot lesz képes majd tárolni. A Nemzeti Park területén egyebek mellett magyar kőrist, kocsányos tölgyet, csert, hegyi juhart, gyertyánt, nyírt és madárcseresznyét ültettek el. Az első hektár erdő telepítését az ALD Automotive saját költségvetéséből finanszírozta.

Az ember által okozott szén-dioxid emisszió eléri a 20 milliárd köbmétert. Jelenleg az autók számlájára írható az EU szén-dioxid-kibocsátásának 12%-a (a szén-dioxid a legfőbb üvegházhatást okozó gáz), épp ezért, mint Európa egyik legnagyobb szolgáltatója, az ALD Automotive kötelességének érzi az általa kezelt gépjárművek után kibocsátott CO2 teljes megkötését nemcsak a jelen program ideje alatt, hanem hosszú távú céljai között is megvalósítani.