Érdekességek

London a bringásokért

2013.03.22. - 19:25  |  Nincs hozzászólás

A hagyományos járművek vezetői gyakran hajlamosak megfeledkezni arról, hogy az utat megfelelő kerékpárutak hiányában meg kell osztaniuk a pedálhajtásúakkal. London egy nagy lépést tett a figyelmetlenségből adódó balesetek megelőzésére.

A londoni kerékpáros halálesetek 50 %-át azok a teherautók okozzák, melyeket nagyrészt az építőipar használ. A bringások védelme érdekében (különös figyelemmel a rendszeresen kerékpárral ingázókra), nemrég kiadták az új típusú tehergépkocsira vonatkozó terveket, amelyek segítik a vezetőknek észrevenni és elkerülni a kerékpárosokat.

A leggyakoribb válasz a tehergépkocsi-vezetőktől egy-egy halálos baleset után, hogy nem látták a pillanatok alatt feltűnő áldozatot. Londonban ezért a szemétszállító autóknál nyitottabb vezetőfülkéket alakítottak ki, amely minimálisra csökkenti az eddigi kockázatokat.

Hasonló elveket követtek a most kidolgozott új típusú teherautóknál is. A vezető üléshelyzete közel fél méterrel alacsonyabbra kerül a hagyományos kamionokhoz képest, így sokkal jobb képet kap a sofőr arról, hogy mi történik a jármű körül. A szélvédő és az oldalsó ablakok nagyobb felületűek, illetve egy kamera rendszer, amely 360°-ban biztosítja a kilátást bárhol a teherkocsi fülkében. A kamionon továbbá egy alacsonyabb lökhárító is helyet kap, ez megakadályozná, hogy a bringás a kerekek közé csúszva sokkal súlyosabb sérüléseket szenvedjen.

Az újítás egyik fő kezdeményezője, Geoff Lee (akinek a felesége tavaly szenvedett halálos balesetet egy kamion által) úgy nyilatkozott, hogy a korlátozott kilátás miatt a mai tehergépkocsi vezetők nem tudnak arról, mi történik körülöttük az utakon, ez pedig teljesen elfogadhatatlan. Az építőiparnak kötelessége, hogy megtegyenek minden tőlük telhetőt, és bízik benne, ha több új tervezésű kamion lesz az utakon, akkor kevesebb ártatlan ember hal meg.

Forrás: http://inhabitat.com

Rovat további cikkei

Heti két óra a természetben a jó egészség elengedhetetlen feltétele

Heti két óra eltöltése a természetben jelentősen növeli az egészséget,...

2019.06.15. - 12:00 tovább »

Új fejezet kezdődött a Mars kutatásában

A kutatók szerint új fejezet kezdődött a Mars kutatásában, miután az...

2019.01.03. - 09:11 tovább »

Halhulladékból előállított biogázzal fogják táplálni az...

A halfeldolgozás melléktermékeiből előállított biogázzal fogja hajtani...

2018.11.24. - 11:31 tovább »

Friss cikkek

Kevesebb repülésre biztatnak svéd kutatók

Kevesebb repülésre biztatják a turistákat svéd kutatók, akiknek - most...

2019.05.27. - 07:15 tovább »

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

2019.04.18. - 10:11 tovább »

Erdősítéssel szorítják vissza az elsivatagodást Észak-Kínában

Több mint 860 ezer hektárnyi erdőt telepítenek az észak-kínai...

2019.04.12. - 13:35 tovább »