Érdekességek

Ember módjára beszélgetnek a delfinek

2016.09.12. - 16:02  |  Nincs hozzászólás

A tudósok hivatalosan is megerősítették, hogy a két palackorrú delfin, Yasha és Yana úgy társalogtak egy felvételen, mint az emberek. Megvárták, amíg a másik befejezi a mondandóját, és jól kihallhatóan “szavakat” használtak, hogy “mondatokat” alkossanak. Ez az első bizonyíték, hogy a delfineknek van olyan fejlett a kommunikációs készségük, mint az embereknek.

A felvétel Feodosia-ban, Oroszországban készült a Karadag Nature Reserve-ben. A két emlős egy mikrofonokkal ellátott medencében társalgott, és az elemzők szerint lenyűgöző volt hallgatni őket. A felvételt egy kutatás keretében készítették el, aminek a vezetője, Dr. Vyacheslav Ryabov azt nyilatkozta "Ez határozottan olyan, mint egy csevej két ember között."

dolphin

A delfinek klikkelő hangok sorozatát adták, minden egyes kis szegmens jól elkülöníthető "szó" volt. Ezek a kattogások együtt egy "mondatot" alkottak, aminek a végét mindig megvárta a másik, mielőtt reagált volna. "Ez a felvétel bizonyítja, hogy a delfinek között is létrejön olyan kommunikáció, ami tartalmazza az emberi beszéd összes alapelemét. Ez a tény hatalmas intelligenciára utal, és a nyelvük egy teljesen kifejlődött 'beszélt nyelvnek' is betudható." - mondta Dr. Ryabov.

dolphin2

A delfinekről eddig is tudtuk, hogy több, mint 1.000 különböző füttyszóval kommunikálnak egymással, de ez az első bizonyíték két delfin közti párbeszédre. Persze jelenleg még nem értjük a delfinek beszédét, de akármilyen őrültnek is hangozhat, ez lehet a következő nagy lépés.

Forrás: http://www.telegraph.co.uk/

Rovat további cikkei

Heti két óra a természetben a jó egészség elengedhetetlen feltétele

Heti két óra eltöltése a természetben jelentősen növeli az egészséget,...

2019.06.15. - 12:00 tovább »

Új fejezet kezdődött a Mars kutatásában

A kutatók szerint új fejezet kezdődött a Mars kutatásában, miután az...

2019.01.03. - 09:11 tovább »

Halhulladékból előállított biogázzal fogják táplálni az...

A halfeldolgozás melléktermékeiből előállított biogázzal fogja hajtani...

2018.11.24. - 11:31 tovább »

Friss cikkek

Kevesebb repülésre biztatnak svéd kutatók

Kevesebb repülésre biztatják a turistákat svéd kutatók, akiknek - most...

2019.05.27. - 07:15 tovább »

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

2019.04.18. - 10:11 tovább »

Erdősítéssel szorítják vissza az elsivatagodást Észak-Kínában

Több mint 860 ezer hektárnyi erdőt telepítenek az észak-kínai...

2019.04.12. - 13:35 tovább »