Érdekességek

Trump napelemekkel borítaná be a mexikói határfalat

Értetlenül állnak az emberek Trump legújabb javaslata előtt. Alig múltak el a klímaegyezményes kivonulás hírének utórengései, Donald Trump most azt mondja, hogy a mexikói határra tervezett falat napelemekkel borítaná be.

Nem rég az elnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok kilép a Párizs Klímaegyezményből. Akkor az elnök arra hivatkozott, hogy az egyezmény túl sok kiadásra követeli az országot, és ezzel duplán versenyelőnyhöz juttatják Kínát, mivel ők sokkal több szenet bocsájthatnak a levegőbe, mint ők. Ez természetesen nem így van. Az egyezmény nem kötelez senkit semmire, korábban megírtuk, hogy Nicaragua éppen ezért nem írta alá az egyezményt, mivel nem érnék szankciók azokat az országokat, akik nem teljesítik a kitűzött feladatokat.

solar3

Trump kampányában kiszemelt helyen szerepelt az a 3200 kilométeres fal, amit az elnök az USA és Mexikó határára akart felhúzni, hogy ezzel nehezítse meg az illegális bevándorlók határon való átjutását. A korábbi nyilatkozatával ellentétben az elnök most azonban azt harangozta be, hogy a falon végig napelemek lesznek majd.

Persze csak azért, mert valaki nem hisz a klímaváltozásban, még nem jelenti azt, hogy következésképp a napelemek és egyéb megújuló energiákban sem hisz, de mindenesetre furcsa dolog ilyet hallani az elnöktől, úgy hogy alig egy hét van a két bejelentés között.

solar2 solar1

Trump azt mondta a falnak gazdasági és természeti előnyei is lesznek, utóbbi kijelentésével talán erre utalt, de ebben sem lehetünk biztosak, hiszen többen megerősítették, hogy amikor Trump a napelemekről beszélt azt mondta, azt szeretné ha a fal “egy gyönyörű építmény” lenne. A Gleason Partners LLC tervezete szerint minden egyes napelem 2 megawattórás lenne, így a fal ára akár 20 év alatt visszahozhatja az árát. A fal alapja kőből lenne, és a Mexikó felőli oldal középső és felső szegmens lenne napelemekből.

Ugyan a fal maga továbbra is heves viták tárgya, de az vitathatatlan, hogy egy ilyen építmény kis és nagy méretekben is előnyös lehet. Először is a határ mindkét oldalán hasznosítani tudnák a begyűjtött, temérdek mértékű energiát. Ezt a lehetőséget már jelenleg is vizsgálják az elektromos vállalatok. Ország szinten pedig eléggé megdobná az USA megújuló forrásból származó energiáját, amivel aktívan harcolhatnak a klímaváltozás ellen.

Forrás: http://www.businessinsider.com/