Érdekességek

Kutatók metánt állítanak elő szén-dioxidból

A legtöbb szervezet és ország úgy próbál küzdeni a klímaváltozás ellen, hogy csökkentik az üvegházhatású gázok kibocsájtását. Jelenleg ezt úgy érik el, hogy a fosszilis forrásokból érkező energiát lecserélik megújuló energiára. Azonban a teljes váltáshoz rengeteg időre lenne szükség, és a szükséges infrastruktúrát is ki kellene építeni. Létezik azonban egy technológia ami elfogja a szén-dioxidot, és tárolja, így az nem kerül a levegőbe. Ez azonban csak részben oldja meg a problémát, azonban a francia Université Paris Diderot és az argentin Universidad Nacional de Córdoba egyetemek kutatói teljes megoldást kínálnak azzal, hogy a tárolt szén-dioxidot valami használhatóvá alakítják.

A tanulmányt a Nature-ben közölték, ahol több csapat kutatásának eredményeit vegyítették, és leírták, hogy felfedeztek egy reakciót, aminek segítségével a szén-dioxidot metánná lehet alakítani. Ez egy fotokémiai reakció, ami egy elektrokémiai átalakulást indít el. A lényege, hogy a szén-dioxidot kiteszik a nap sugárzásának, aminek hatására elindul egy molekuláris átalakulás. Néhány óra után a széndioxid átalakul metánná, szén-monoxiddá és hidrogénné.

A kutatók kiemelték, hogy a procedúra ugyan működik, egyelőre egyáltalán nem nevezhető hatékonynak. Egyrészt a végtermék 82 százaléka szénmonoxid, másodszor pedig nagyon lassan tud metánt előállítani, óránként 12 grammot. A módszer finomításával és további kísérletek segítségével azonban lehetne növelni a hatékonyságot. Már az is előrelépés lenne a kutatók szerint, ha a szén-monoxidot is egy másik procedúrán keresztül át tudnák alakítani metánná.

A másik fontos dolog az lenne, hogy megtudják a kutatók, pontosan mi is zajlik le a fotokémiai reakció alatt. Persze a folyamat nagy részét jól le tudják írni, azonban vannak még kérdéses területek, mint például a széndioxid hidrogenizációja.

Tovább nehezíti a dolgot, hogy a kísérletekben használt szén-dioxidot tartályból szerezték be, ennél fogva az teljesen tiszta volt, de mindenesetre tisztább, mint amit a levegőben találnánk. A csapat először ezen szeretne dolgozni, hogy kiszűrjék a szén-dioxidot a levegőből, és valamilyen procedúra segítségével teljesen megtisztítsák azt.

A megoldás csírája már megjelent, most hosszas kísérletezés és további tanulmányok, fejlesztések szükségesek hogy finomítsanak a folyamaton. Ha sikerül két gondot lehetne megoldani egyetlen módszerrel: csökkenne a szénkibocsájtás és tiszta energiához jutnánk.