Érdekességek

Vikingek nyilai bújtak elő az olvadó jégből

A klímaváltozás ügyében ugyan meglehetősen nagy az egyetértés, főleg a tudományos közösségen belül, azonban továbbra rengeteg befolyásos ember nem hisz a klímaváltozásban, annak ellenére, hogy egyértelmű bizonyítékok tudunk felmutatni.

Ezek a bizonyítékok többnyire rendkívül lesújtóak, olvadó gleccserek, erdőtüzek, árvíz által elsöpört falvak, azonban ez nincs mindig így. Most például egy kifejezetten örömteli dolgot “köszönhetünk” a klímaváltozásnak, ugyanis a melegedő éghajlat miatt a magas hegységekben is olvadni kezdett a hó, de ez lehetővé tette a skandináv, észak-amerikai, és az európai hegységekben kutató régészeket, hogy eddig soha nem látott régiségek bukkanjanak elő a jégből.

A Lars Pilø által vezetett csapat nem rég publikálták eredményeiket, miszerint – többnyire rénszarvas vadászathoz használt – régi tárgyakat találtak. Az eredményeket a Royal Society Open Science közölte.

Norway-Arrow-1020x610

Lars Pilø egy blogbejegyzést is közzétett a feltárásokkal kapcsolatban, amiben azt írta, hogy a jég “időgépként” funkcionált, ezzel megőrizve évezredeken át ezeket a tárgyakat úgy, ahogy az őseink elhagyták azokat. “Mint egy hatalmas, prehisztorikus mélyhűtő.” – írta. A csapatával a norvég Oppland megyében végeztek felderítést, több mint 10 évig, de meglehetősen lenyűgöző eredményeik vannak. Pilø elmondta, hogy több, mint 2000 tárgyat gyűjtöttek össze. Néhány tárgy akár 6000 éves is lehet. A tárgyak többsége nyíl, szán, és a vas- vagy bronzkorból megmaradt bőr ruhák maradványai.

Az olvadás miatt rengeteg információ tárul fel ezekről az emberekről, a mindennapjaikról és a szokásaikról. Tudhatjuk, hogyan vadásztak, hogyan jártak a hegyeken, milyen útvonalat használtak, és még rengeteg mindent. A bejegyzésben megosztják 153 tárgy radiokarbon kormeghatározásának eredményeit, és azokat összevetik a gazdasági, vagy környezeti változásokkal, mint például, hogy mikor voltak hidegebb és melegebb évek.

Norway-Archaeology-1020x610

Meglehetősen sok különös dolgot fedeztek fel a kutatók. Például joggal gondolhatnánk, hogy hidegebb időkben az emberek nem merészkedtek volna a norvég magaslatokra, de úgy tűnik hatalmas tévedésben éltünk eddig, hiszen a most felfedezett tárgyak segítségével megállapították, hogy a vadászok ilyenkor is ugyan úgy mentek a hegyekbe.