Érdekességek

Dél-Afrika nemzeti katasztrófaként kezeli az ivóvíz-krízist

2018.02.13. - 13:00  |  Nincs hozzászólás

Tovább tombol a szárazság Dél-Afrikában, ezzel a világ első olyan nagyvárosában, ahol a vízkészletek kritikusra csökkentek, tovább folytatódik a közdelem.

Dél-Afrika kijelentette, hogy a Fokvárosban uralkodó helyzet egy nemzeti katasztrófa. Ugyan a város nullaik napját - azt a napot amikor végleg elfogy minden víz - kitolták június 4-ig, köszönhetően az azonnali intézkedéseknek, az ország újraelemezte az adatokat, és kikiáltották, hogy a helyzet a katasztrófa definícióját kimeríti.

A szárazság az El Nino éghajlati jelenséggel kezdődött, és a klímaváltozás csak folytatja azt, amit az elkezdett. Az ország több pontján hatalmas a szárazság, azonban ez érinti Fokvárost is, ami több, mint 4 millió ember otthona. Ha továbbra sem javul a helyzet június 4-én el sem kell zárni a központi csapokat, mert egészen egyszerűen nem lesz víz. Az pedig sokkal előbb bekövetkezhet, hogy olyan vízkimaradásokra kell majd számítani, ami miatt az embereknek majd sorban kell állniuk a saját napi vízadagjukért.

Cape-Town-South-Africa-1020x610

Dél-Afrika vízhasználata csaknem fél milliárd literrel csökkent a hír kirobbanása óta, köszönhetően azoknak a lakosoknak, akik drasztikusan csökkentették saját adagjukat. A városvezetés arra kérte a lakosokat, hogy mindenki naponta csak 50 liter vizet használjon. Ennek a legtöbb helyi lakos eleget is tesz, azonban több konfliktust is jelentettek, ami a szállodák és a vendégek között alakultak ki, miután több hotel megkérte vendégeit, hogy ne zuhanyozzanak tovább 2 percnél. Az éttermek is kiveszik a részüket, a legtöbb vendéglátóegység lecserélte a tányérjait és poharait, hogy kevesebbet kelljen mosogatni.

Azonban az erőfeszítések ugyan nem teljesen hiábavalóak, hiszen a város további két hónapot nyert, de ha nem születik végleges megoldás, akkor június 4-étől minden lakosnak, a katonaság által védett helyekről kell beszereznie a napi vzmennyiségét, amiért ezrek fognak sorban állni. További aggályok is felmerültek. Többen amiatt aggódnak, hogy a szárazság nagyban fogja érinteni az ország iparát és mezőgazdaságát is. Amiatt, hogy a kormány kijelentette, ez egy nemzeti katasztrófa, több állami pénz szabadul fel, hogy megoldják a problémát.

Forrás: https://inhabitat.com/

Rovat további cikkei

Heti két óra a természetben a jó egészség elengedhetetlen feltétele

Heti két óra eltöltése a természetben jelentősen növeli az egészséget,...

2019.06.15. - 12:00 tovább »

Új fejezet kezdődött a Mars kutatásában

A kutatók szerint új fejezet kezdődött a Mars kutatásában, miután az...

2019.01.03. - 09:11 tovább »

Halhulladékból előállított biogázzal fogják táplálni az...

A halfeldolgozás melléktermékeiből előállított biogázzal fogja hajtani...

2018.11.24. - 11:31 tovább »

Friss cikkek

Kevesebb repülésre biztatnak svéd kutatók

Kevesebb repülésre biztatják a turistákat svéd kutatók, akiknek - most...

2019.05.27. - 07:15 tovább »

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

2019.04.18. - 10:11 tovább »

Erdősítéssel szorítják vissza az elsivatagodást Észak-Kínában

Több mint 860 ezer hektárnyi erdőt telepítenek az észak-kínai...

2019.04.12. - 13:35 tovább »