Formula-E

A világ leggyorsabb elektromos versenyautója a zéróemissziós F1 előszobája

Az FCI és Formulec együttműködésében megvalósult négykerekű két címet is birtokol úgy, hogy még egyetlen versenyen sem indult: a kocsi a világ leggyorsabb elektromos versenyautója, illetve a világ első elektromos formula autója.

A versenyautó már csak a formája miatt is a Forma-1-es pályákra kívánkozik: a karosszéria kialakítása, beleértve az első és a hátsó szárnyakat, egyértelművé teszi, hogy az autónak a királykategóriában a helye.

Természetesen a forma még nem minden. Ha a gyártók jövőbeni célja a Forma-1, akkor megfelelő teljesítményt is biztosítani kell. A versenyautó kevesebb, mint 3 másodperc alatt gyorsul fel százra, a végsebessége pedig 250km/óra.

Az elektromos csatlakozókra specializálódott FCI az RCS800 típusú egységet építette be a motor és az akkumulátor közé, hogy a teljesítményt minél hatékonyabban jutassa el az elektromos motorba.

A két cég a Forma-1 világából is alkalmazott mérnököket, hogy tudásuknak és tapasztalatiknak köszönhetően minél tökéletesebbre fejleszthessék a járművet.

Az autó számos rendezvény és show keretein belül körbe fogja utazni a világot, hogy promotálja az elektromos versenyszéria megvalósítását.

A kedvező kilátások ellenére két fontos tényezőt nem szabad figyelmen kívül hagyni. A jelenlegi végsebesség kevés lehet a Forma-1-es szerepléshez, és az autóval megtehető távolságot nem közölte a gyártó. Reméljük, hogy a mérnököknek sikerül megfelelő paraméterekkel előállni a további fejlesztéseknek köszönhetően.

Jean Todt, az FIA elnöke biztos üdvözli a franciák erőfeszítéseit, de az kétséges, hogy Bernie Ecclestone, az elektromos versenyszéria egyik legnagyobb ellenzője örömtáncot jár a hírek hallatán.