Formula-E

Íme, a Formula E új logója: elektromosság, versengés, és pályák egy képen

Folyamatosan alakul az FIA által felügyelt Formula E jövője, és a pályák mellett a megjelenésre is nagy hangsúlyt fektetnek a szervezők, illetve a kereskedelmi jogokat birtokoló Formula E Holdings. Hamarosan egy ázsiai fővárost fognak megerősíteni a naptárban, de előtte Róma és az új logó volt soron.

Juanjo Conca, a Conca & Marzal egyik tervezője a következő szavakkal jellemezte a logót, „ami három olyan alapvető koncepciót egyesít, melyek a bajnokságot reprezentálják: elektromosság, versengés, és a pályák”.

„A logóban ki akartuk fejezni magának az elektromosságnak a meghatározását is, mely az elektronok átvitelét jelenti; két, egymással versengő elektron koncepcióját, melyek párhuzamosan futnak egymással, de az egyik a másik előtt van, és a pályákat pedig a logó vonalai testesítik meg.”

Ami a színeket illeti, a tervezők a kékkel és a zölddel játszottak, mivel a színek a környezettudatos fenntarthatóságot és az elektromosságot reprezentálják – a Formula E két sarokpontját.

Az új logó „teljesen mellőzi a versengés világát jellemző standardokat”, mellyel egy friss, kellemes, és modern imázst adnak a Formula E-nek – összegzi Conca.