Formula-E

Egy női pilóta is csatlakozna a Formula E mezőnyéhez

A Formula E néven futó sorozatot már most nagy érdeklődés övezi, noha a 2014-ben rajtoló mezőnyből eddig csak három csapat erősítette meg hivatalosan a részvételét. Az eredeti tervek szerint a csapatok 2014-ben 10 nemzetközi főváros utcáin fognak versenyezni az elektromos autókkal.

Mint arról a tisztajovo.hu korábban beszámolhatott, a Spark-Renault végső prototípusa a jövő hónapban megrendezésre kerülő Frankfurti Autószalonon fog bemutatkozni.

Az 1989-ben született japán Yuki Shiraishi biztosan ott szeretne lenni a rajtrácson jövőre. Egyelőre azonban nem tudni, hogy ezt melyik csapat színeiben teheti meg. A versenyző 7 évesen a motokrosszban kezdte a pályafutását, majd 18 esztendősen a Suzuka Circuit Versenyzői Iskolában tanult, és megnyerte az ázsiai Formula Renault bajnokságot.

Yuki tapasztaltnak számít a formula autók világában, hiszen korábban az F3-ban és a GP2-ben is tesztelt már.