Formula-E

Rio de Janeiro visszakapta a helyét a Formula E első naptárában: marad a tíz forduló

A Formula E első szezonja 2014 szeptemberében rajtol Kínában, és 2015 júniusában ér véget Londonban. Az első futam egy héttel korábban lesz a tervezetthez képest, így jövő szeptember 13. az első dátum. Rio de Janeiro visszakerült a naptárba, és a harmadik helyszín lesz: eredetileg Hong Kong kapta az időpontot, de a kínai város számára másik szezonban adnának lehetőséget.

A sorozat marad a dél-amerikai kontinensen: Uruguay és Argentína következik, utóbbi már az első futam lesz 2015-ben. Észak-Amerikában kerül megrendezésre a hatodik és a hetedik forduló: Los Angeles és Miami várja a mezőnyt. Az első bajnokság Európában ér véget: Monaco, Berlin, végül London látja vendégül a 20 versenyzőt és a csapatokat.

„Remek érzés, hogy végre megerősíthetjük a naptárunkat az első Formula E szezon számára, és nagyon hálásak vagyunk minden városnak, a jelölésben részt vevő városoknak, miszerint demonstrálták az elkötelezettségüket a fenntartható versengés iránt”- mondta Alejandro Agag. „A városok hihetetlen érdeklődést mutattak a világ minden táján, és nagy kihívást jelentett kiválasztani a 10 befutót. Biztosak vagyunk benne, hogy a tíz város fantasztikus hátteret fog nyújtani az elektromos autók számára, mellette pedig remek látványossággal szolgálnak a rajongóknak”- jegyezte meg a promóter.

A szervezők elmondták, hogy a futamhétvégék egynaposak lesznek: a szabadedzések, az időmérő, és az egyórás verseny is szombaton kerül majd megrendezésre. Az eseményeket egy-egy élő koncerttel zárják. Minderre azért van szükség, hogy ne borítsák fel a városok menetrendjét. A pontos vonalvezetéseket a továbbiakban közlik, de minden pálya városközpontban lesz.

Futam  Város  Dátum
 Első futam  Peking, Kína  2014. szeptember 13.
 Második futam  Putrajaya, Malajzia  2014. október 18.
 Harmadik futam  Rio de Janeiro, Brazília  2014. november 15.
 Negyedik futam  Punta del Este, Uruguay  2014. december 13.
 Ötödik futam  Buenos Aires, Argentína  2015. január 10.
 Hatodik futam  Los Angeles, USA  2015. február 14.
 Hetedik futam  Miami, USA  2015. március 14.
 Nyolcadik futam  Monte Carlo, Monaco*  2015. május 9.
 Kilencedik futam  Berlin, Németország  2015. május 30.
 Tízedik futam  London, Anglia  2015. június 27.

* Az FIA-nak jóvá kell hagynia a pályát