Interjúk

„Európai gondolkodásmódra lenne szükség”- interjú Dr. Forman Balázzsal.

Érdekes tényeket tudtunk meg Dr. Forman Balázstól, a Corvinus Egyetem Gazdálkodás Tudományi Karának docensétől. Önellátás, fűtéskorszerűsítés, EU-s elvárások a terítéken.

Tiszta Jövő: Miért éppen az EU környezetpolitikája keltette fel az érdeklődésed?
Dr. Forman Balázs: Szeretnék a téma szakembere lenni. Elég sokat foglalkoztam vele kutatóként, hosszú évek óta „próbálom” tanítani a budapesti Corvinus Egyetemen. Azt lehet mondani, hogy intenzívebben foglalkozok vele, mint az átlag magyar állampolgár.
TJ: Minek köszönhető a környezetvédelmi érdeklődés?
FB: Egyrészt egy erős természettudományos háttérnek. A földrajz egy örök szerelem volt és maradt is. Az ember előbb-utóbb óhatatlanul szembesül azzal, hogy nem minden szép és jó, azaz vannak komoly környezetvédelmi problémák a világon. Az első igazán komoly tudományos indíttatást egy korábbi tanszékvezetőmtől és ismert kémia kutatótól, Tóth Ferenctől kaptam. Ő keresett annak idején diákokat egy olyan feladatra, hogy meg kellett nézni mi történt az 1990-93 közötti időszakban Magyarországon az egyes nemzetközi környezetvédelmi egyezmények ügyében: Helsinki protokoll, Montreali Egyezmény stb. Ebbe tartozott a savasodást okozó gázok (nitrogén-oxid, kéndioxid) kibocsátása és a különböző halogén vegyületekre vonatkozó előírások.Az ember nagyon sokat tanult ezekből a kutatásokból, sok szereplővel készítettünk interjút. Finoman szólva is meglepő volt az eredmény. Tipikusan egy potyautas stratégia körvonalazódott ki: szinte semmit sem tettünk egyik egyezmény betartására vonatkozóan sem. A magyar kormányzat, a magyar döntéshozók, a magyar iparvállalatok hozzáállása, mentalitása a környezetvédelem állatorvosi lova volt. Minden előjött, amit tanítanak a tankönyvekben: mi az, amit nem kellene csinálnunk. Az ipari szféra drasztikus összeomlása kellett ahhoz, hogy a kéndioxid kibocsátásra vonatkozó egyezménynek eleget tudjunk tenni.
Kicsit az a félelem, és azt is érzem, hogy most is ilyesmi fog történni.
TJ: Összesen 143 környezetvédelmi pontnak kellene megfelelnünk az EU-s előírások alapján és ezekből szinte semmit sem sikerült megvalósítani.
FB: Azt nem mondanám, hogy semmit sem sikerült. A legnagyobb baj, hogy Magyarország a tárgyalások során azokra koncentrált, amelyeknek a legnagyobb a költségigénye: veszélyes hulladék, kommunális hulladék, szennyvíz, ivóvíz stb. Ezekre sikerült derogációt kapni, de az összes derogáció 2015-ig lejár. A többi százharminc valahány ponttal olyan szinten nem foglalkoztunk, hogy lényegében szó nélkül elfogadtuk azokat.
Ez az azért érdekes, mert ezek többnyire a vállalati szektort érintették, és bizonyos lakossági dolgokat, mint például a papír újrahasznosítása. Amennyiben szerencsénk volt, ezek úgy épültek be a magyar jogba, hogy az érintettek csak a magyar jogszabályok változását, szigorodását vették észre, de nem tudatosult bennük, hogy uniós követelmény, előírás miatt változott a rendszer. Hozzá teszem, hogy nem olyan rossz az összkép, mint amilyennek látszik.
TJ: Milyen szankciókkal kell számolnia hazánknak, ha nem teljesítjük az elvárásokat?
FB: Jó kérdés, hogy lesznek-e szankciók, vagy nem lesznek. Az EU eddig nem igazán élt a szankcionálás jogával. Viszont óvni szeretnék mindenkit attól, hogy azt higgye, hogy ez a szankció nélküli állapot örökké tart.

TJ: Mi az oka szerinted ennek a sikertelenségnek?
FB: Az első egyik ilyen érdekes dolog, hogy a csatlakozási tárgyalásokat megelőzően nem készültek olyan hatásvizsgálatok, amelyek költségekkel számoltak volna. Ha kérünk egy derogációt a víz arzénmentesítésére és mondjuk a szennyvízkezelésre, akkor jó lett volna azt felbecsülni, hogy például a 2000 főnél népesebb települések ivóvízzel való ellátása mekkora költséget jelent. Ilyen dolgok nem voltak. Ennek következtében nagyon könnyű volt alábecsülni a várható költségeket. Pedig könnyen rájöhettünk volna, hogy a költségvetés helyzete, az állami kiadások és uniós támogatások mértéke mellett csak 2020-ra teljesíthető az ivóvíz minőségre vonatkozó előírások betartása. Derogációban is ezt a dátumot lett volna célszerű megcélozni. De ilyenek nem történetek: a költségeket mind az EU, mind hazánk alábecsülte. Szembesültünk azzal, hogy a derogációk teljesítéséhez szükséges pénz köszönő viszonyban sincs a rendelkezésre álló forrásokkal.
A másik oldalon pedig egy óriási tragédia – és remélem, hogy ebben lesz változás -, hogy a magyar pályázati rendszer egy túlbürokratizált dolog. Vicc, hogy egy megyei munkaügyi központnak közjegyzői okiratot kell csatolni arról, hogy jogszerűen végzi a tevékenységét, ha pályázni akar egy uniós forrásra.  Állami szerv pályázik egy másik állami szervhez uniós pénzért, de úgy viszonyulnak egymáshoz, mintha a Holdon élne a másik. Egy sima pályázat terjedelme is elérheti 600-800, de akár ezer oldalt is, ráadásul ezt nem ritkán 10 példányban be kell nyújtani. Akkor még nem is beszéltünk a több szereplőt, több várost érintő összetett pályázatokról.
Ezek mellett ott van még a magyar településhálózat és az önkormányzati rendszer teljes szétaprózottsága. A magyar önkormányzati törvényt, a magyar önkormányzati rendszert teljesen újra kellene gondolni mind a feladatok, mind a hatásköröket illetően.
A másik abszurd dolog, ami még paradoxabbá teszi a helyzetet, a hazai területi különbségek. Az infrastrukturális és jövedelmi különbségekre kell itt gondolni. Sok térségben azért nem érdemes ilyen dolgokkal foglalkozni, mert nem az a legnagyobb baj, hogy az emberek szemetelnek, hanem a munkanélküliség. Hiába csinálunk nekik 22. századi szennyvíztisztítót, ha nem tudják megfizetni a szolgáltatásokat. Ha kötelezővé tesszük ezeket, akkor a hátralékok kezelése lesz majd óriási probléma.
TJ: Felmerült, hogy a Békés megyei ivóvizet Romániából importált vízzel dúsítanák, hogy az arzéntartalomra vonatkozó előírásoknak megfeleljen. Mi a véleményed a kialakult helyzetről?
FB: Az egyik, hogy Európában nem vagyunk hozzá szokva ahhoz, hogy az ivóvíz olyan jellegű probléma legyen, melyet importálni kelljen bárhonnan. A Dél-Alföld egy meglehetősen kellemetlen helyzetben van a víz arzén tartalma miatt. Az arzén – mint azt geológiai kutatások is bizonyítják – az egykori Pannon medence keletkezésének a természetes következményeként van bent a talajban. Azt kell, hogy mondjam, csoda lenne, ha találnánk olyan ivóvizet, aminek az arzéntartalma a jelenlegi alatt van.
TJ: Valóban ilyen nagy probléma ez az arzéntartalom?
FB: Amikor én Orosházán éltem, ez még fel se merült. Tudtuk, hogy arzénes a víz, de hogy ennek vannak egészségügyi kockázatai, arról nem tudtunk semmit. Ezt most teljesen laikusként mondom – mindenféle orvosi végzettség nélkül -, elképzelhető, hogy bizonyos betegségek kialakulási gyakoriságát megnövelheti. Önmagában nem lenne elég egy betegség, például mellrák kialakulásához, de egyéb társadalmi tényezőkkel párosulva megnövelheti az elhalálozás esélyét.
Annak idején felmerült egy Duna projekt, melynek keretén belül a Dunából vezettek volna el a vizet Békés megyébe, tehát a Tiszántúlra. A Tisza ugye egy vízhiányos folyó, maga a Tisza völgye is vízhiányos. A Duna viszont kiegyenlített vízhozamú folyó. Felmerült egy olyan megoldás, hogy Bajától, vagy Kalocsától vezetéken hoznák el a vizet Békésig, ne adj’ isten Hajdú Biharig. Ennek költsége olyan 300-400 milliárd forintban lenne mérhető, és még lehet, hogy óvatos is vagyok. Ha mindezt megtérülő beruházás formájában szeretnénk megcsinálni, akkor a dél-alföldi vízdíjak a jelenlegi háromszorosára vagy négyszeresére emelkednének.
Ennél költséghatékonyabb lenne Romániából, a Bihari-hegységből importálni az ivóvizet. Persze előjönnek a történelmi félelmek, hogy akkor most mi lesz. Előkerülnek a negatív tapasztalatok, például a tótkomlósi Száraz-érrel kapcsolatban, hogy a romának csak akkor engedik a vizet, amikor kedvük van. Azért azt is érdemes lenne egyszer megvizsgálni, hogy az ott lévő szivattyúknak van-e elég kapacitása. Érdekes történet.
Természetesen jobban járnánk, ha sikerülne házon belül megoldani az ivóvízkérdést.

TJ: Térjünk át egy kicsit a megújuló energiaforrásokra. Hogy áll hazánk ebben a kérdésben?
FB: Itt is felmerül a kérdés, hogy miből. Kimerem jelenteni, hogy Magyarország – leszámítva az üzemanyagot – teljesen önellátó lehetne energiából.
TJ: Milyen eszközökkel látod ezt megvalósíthatónak? Mi lenne a sorrend a prioritásokat illetően?
FB: Vannak előremutató megoldások, mint a hódmezővásárhelyi termálos távfűtő rendszer, vagy Szolnokon a biomassza alapú távfűtés. De ez mind semmit sem ér, ha nem kapcsolódik hozzá egy energiahatékonysági beruházás. Szükséges a lakások korszerű szigetelése, a fűtőberendezések javítása vagy cseréje. Találkoztam olyan esettel, hogy a szigetelés korszerűsítése megtörtént, de a távfűtő vállalat nem csökkentette a gáz mennyiségét, tehát a lakók nyitott ablakokkal voltak kénytelen ellensúlyozni a meleget. Ezek abnormális dolgok.
Ebben kemény lobbi érdekek is vannak. Egyik oldalon a külföldi befektetők állnak, másikon a több százezer, az érdekeit összeegyeztetni képtelen fogyasztó. Még egy társasházon belül sem tudják összehozni az érdekeiket.
A távfűtő művek, az áramszolgáltatók úgy lettek privatizálva anno, hogy bizonyos fogyasztás mennyiséget kalkuláltak be az árképletbe, és az alapján számolták ki a törvény által garantált tőkearányos nyereséget. Ebből nyilván nem szeretnének leadni. Így történhet meg az, hogy csökkenő fogyasztás ellenére növelik az árat, mivel a tőkearányos nyereséget hozni kell.
Ami a sorrendet illeti először az épületek korszerűsítése, majd utána átállni biomassza alapú fűtésre. Egyes becslések alapján az összes lakótelepi fűtést kiválthatnánk biomasszán alapuló fűtőrendszerrel. Ez egy elég jelentős spórolás lenne a földgáz felhasználást és importot illetően. Utána pedig nap- és szélenergiára helyezném a hangsúlyt. Utóbbitól sokan ódzkodnak, de felmerül a kérdés, hogy Burgerlandban miért éri meg boldog boldogtalannak az ilyen erőművek telepítése?
Ez is egy rendszerszintű újraszabályozást igényel a tulajdonviszonyok, az átvételi árak tekintetében. Megfelelő helyeken kihelyezett erőművekkel hozható lenne az a kapacitás, ami költséghatékony lenne. Ehhez egyfajta európai gondolkodásmódra lenne szükség.
TJ: Utópisztikusan hangzik, hogy a Duna parton egyszer függőleges tengelyű szélgenerátor fog működni?
FB: Megvalósítható lenne mindenképpen. A Duna eleve Budapest szellőző csatornája. Úgy gondolom, hogy a Dunakanyartól egészen Pestig a Duna egy ideális helyszín lenne, és még a tájképet sem rontaná el.

Dénes Gergely