Interjúk

„A környezetvédelem nem egy politikai program” – interjú Jávor Benedekkel, az LMP főpolgármester jelöltjével.

Környezettudatos politikushoz méltóan villamossal érkezett az interjú helyszínére Jávor Benedek, az LMP főpolgármester jelöltje. Mint megtudtuk, az utazás alatt videó-interjút is adott a sajtónak.

Tiszta Jövő: Már csak pár nap van hátra az önkormányzati választásokig. Milyenek az előrejelzések?
Jávor Benedek: A politikai elemzők hivatottak arra, hogy megmondják mi várható és mi lesz a későbbiekben. Keményen dolgozunk és mindent megteszünk azért, hogy a lehető legjobb eredménnyel zárjunk vasárnap. Tavasszal 13%-ot ért el az LMP Budapesten. Ezen szeretnénk frissíteni az önkormányzati választáson. Egy erős fővárosi frakcióval kívánjuk megjeleníteni egy zöld, fenntartható, emberléptékű fővárosnak a programját, melyet az LMP képvisel.
TJ: Milyen programokkal szeretnéd megvalósítani a fent leírt Budapestet?
JB: A program készítésekor néhány kulcsterületet választottunk ki és ezekre koncentráltunk. Azokra a területekre fókuszáltunk, ahol Budapest krízisben van, és ahol a többiekétől lényegileg eltérő állásponton vagyunk.
Az első egy átlátható, az állampolgárokat aktivizáló önkormányzati rendszer. Ez egyben előfeltétele a korrupciómentesség megteremtésének is. Úgy látjuk, hogy a kétszintű önkormányzati rendszer reformjára van szükség. Az elmúlt húsz évben ez nem bizonyult alkalmasnak arra, hogy egy világosan megfogalmazott vízió mentén kialakított stratégiát letegyen az asztalra, majd ezt megvalósítsa. Ennek oka részben a kétszintű önkormányzati rendszer, ami nem tesz megfelelő jogosítványokat a főváros kezébe, hogy egy ilyen programot megvalósíthasson.
A másik nagyon fontos kérdés a budapesti közlekedés. Budapest egy közlekedés sújtotta város és erre megoldást kell találni. A megoldás szerintünk nem a közlekedési kapacitások bővítése, hanem az autóforgalom csillapítása a belvárosban, illetve az autóhasználat költségeinek a fokozatos emelése a belváros területein. Ezzel párhuzamosan olyan szolgáltatások felkínálása a közlekedni vágyóknak, ami vonzóvá teszi az autóközlekedés alternatíváit. Ez jelenti egyrészről a közösségi közlekedés fejlesztését városi és agglomerációs szinten egyaránt: járműpark csere, a menetrendek és paraméter könyvek újragondolása.
Szükség van a kerékpáros közlekedés feltételeinek a javítására is. Az autóval érkezőknek P+R parkolók kialakítására van szükség, amelyek rugalmassá teszik a közlekedési lehetőségeket és megteremtik a feltételeit kombinált közlekedési módok alkalmazásának.
A következő terület a városfejlesztés és az építési szabályozás kérdésköre. Az elmúlt húsz év fejlesztései káros városszerkezeti változásokat hoztak magukkal. Például nagyon jelentős mozgás indult meg az elővárosokba, ezzel párhuzamosan a kereskedelmi funkciók nagy része is kiment a városból. Kialakult az M0 körgyűrű körül egy bevásárló és kereskedelmi gyűrű is. Ennek a struktúrának irtózatos közlekedési igénye is van. Ezeket az igényeket már nem képes kielégíteni a város.
Fontos, hogy a Budapestre érkező befektetői tőkét az önkormányzat tudja „terelgetni”. Jelenleg az a bevett gyakorlat, hogy ahol megjelenik néhány százmillió vagy milliárd forint, ott pillanatok alatt a befektetői igényeknek megfelelően alakítják át a szabályozási terveket és hozzájuk igazítják a városfejlesztést. Azt gondolom, hogy itt a logikát meg kell fordítani. Nagyon örülünk, ha a működő tőke megkeresi Budapestet, de az önkormányzatoknak a feladata, hogy ezt megfelelően terelgesse és a városlakóknak is előnyük származzon belőle, ne csak a befektetői érdekek érvényesüljenek.
A zöldmezős beruházások helyett a rozsda övezetek rehabilitációjára és barnamezős beruházások előnyben részesítésére van szükség, illetve ezek adókedvezménnyel történő támogatására. A zöldmezős beruházásokat pedig keményen meg kell adóztatni. Olyan megegyezéseket kell kötni a befektetőkkel, ahol az engedélyekért cserébe közcélú beruházásokat vállalnak.
TJ: Hogyan látod Budapest helyzetét a zöld területeket illetően?
JB: Budapesten alacsony az egy főre jutó zöld felületek aránya. Ráadásul ezek nagyon egyenlőtlenül oszlanak meg. Egyes kerületekben, például az V. vagy VI. kerületben szinte egyáltalán nincs, vagy csak elenyésző a zöld területek aránya. A meglévő zöld területeket meg kell őrizni és folyamatosan karban kell tartani. A már kialakított felületek gyakran elhanyagoltak és tíz év után kerül sor egy teljes felújításra. Igaz, ezeket könnyebben lehet látványos szalag átvágásokkal átadni… Ezek mellett újabb parkokat kell kialakítani, például a forgalomtól elzárt területeken.

TJ: Ilyen helyszín lehet a vitatott városházi park és a városház mögötti parkoló is?
JB: Ez egy nagyon jó alkalom arra, hogy a belváros kapjon egy reprezentatív zöld felületet. Fontos, hogy az a „betonsűrű”, ami a belvárosban kialakult, kinyíljon és távlatokat engedjen.
TJ: Miként látod megvalósíthatónak az autóforgalom korlátozását?
JB: Az autókat nem kell kitiltani a belvárosból, de a forgalom csillapítására szükség van. Erre különböző eszközök vannak. Ilyen a behajtási díj bevezetése, egy egységes fővárosi parkolási rendszer kiépítése és az átmenő közúti kapacitások csökkentése. A sávok egy részét át kell engedni a gyalogos forgalomnak vagy a közösségi közlekedés számára. A Rákóczi út és a Kossuth Lajos utca tengelyen a villamos vonal visszaállítása a cél. Ezek szűkítik az átmenő kapacitást és nehezítik az átjutást. Ha költségesebb bemenni a városba autóval és sokat kellene állni a dugóban, de közösségi közlekedéssel gyorsabb és olcsóbb bejutni, akkor ezek arra ösztönzik az embereket, hogy az utóbbit válasszák. De olyan egyszerű és olcsó eszközök is szóba jöhetnek ennek megvalósítására, mint a közlekedési lámpák áthangolása a befelé jövő oldalon.
TJ: Critical Mass-en kerékpáron láthattunk. A hétköznapokon is biciklivel közlekedsz?
JB: EZ részben azért időjárás függő. Például a hétvégén nem nagyon használtam a biciklit, de amikor jó idő van mindennapi alternatíva a kerékpár. Mivel hegyoldalban lakom fontos szempont, hogy hazafelé milyen öltözékben kell tekernem. Hivatalos, öltöny-nyakkendő viseletben ezt nem olyan szívesen teszem.
TJ: Magánemberként mivel járulsz hozzá a környezetvédelemhez?
JB: A környezetvédelem nekem nem egy politikai program. Az általam képviselt politika a civil életem meghosszabbítása – kicsit más eszközökkel. Tizenkét éve környezetvédelemmel kapcsolatos dolgokat tanítok a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, tíz évvel ezelőtt részt vettem a Védegylet megalapításában. Utóbbinak éveken keresztül a programvezetője és szóvivője is voltam.
Ez az elkötelezettség a mindennapjaimban is megjelenik. Természetes, hogy szelektíven gyűjtjük a hulladékot és odafigyelünk az energiatakarékosságra. Energia hatékony kazánt és hőszigetelő nyílászárót építettünk be a lakás felújításnál. Ezek olyan beruházások, melyek néhány év alatt megtérülnek, tehát racionális pénzügyi érvek szólnak mellette.
Nincs autónk, de néha a családból kerítünk egyet, ha elengedhetetlen. Ha messzebbre vagy Európán belül utazok, akkor lehetőség szerint a vonatot választom. Vásárlásnál helyi termékeket veszünk és a piacot részesítjük előnyben. A boltban nem kérünk nejlon zacskót, hanem a saját vászon táskánkba pakolunk. Egy idő után ezek annyira természetes részeivé váltak az életünknek, hogy nehéz is felidézni, mit teszünk a környezetért, mert egyszerűen ilyen az életünk, nem sokat gondolkozunk rajta.
TJ: Sokszor hallani a kifogást, hogy a környezetvédelem költséges dolog és ezzel el is intézik ezt a kérdést.
JB: Azok, akik ezt mondják, nem teszik meg azokat a lépéseket sem, amik egy fillérbe sem kerülnek. Ez a dolognak az elutasításáról szól, ami mellé valamilyen magyarázatot is rendelnek. Másfelől a felsorolt dolgok többsége megtakarítással jár. Azzal, hogy nincs autónk, havi szinten több tízezres, amortizációval együtt százezres tételt lehet spórolni.  Az alacsony víz- és fűtésszámla is egy ilyen dolog. Nagyszüleink idején sem dobáltak el egyből mindent, és ez a szemlélet megmaradt nálunk is. Igyekszünk tartós dolgokat venni, és megfontoljuk, hogy mire van szükségünk. A mostani fogyasztói társadalmat a hatalmas pazarlás jellemzi, miközben a költségtakarékos életvitel környezettudatosságot is jelent.
Egy fűtéskorszerűsítés, vagy egy nyílászáró csere az adott pillanatban valóban költséget jelent, de csak átmenetileg, hiszen pár éven belül megtérül. Természetesen tekintetbe kell venni, hogy nem mindenki engedheti meg magának az ilyen egyszeri költségeket. Ezért is szorgalmazzuk a parlamentben egy olyan energetikai-felújítási programnak a meghirdetését, ami azoknak a háztartásoknak nyújt segítséget, amelyek nem engedhetik meg ezt maguknak.
Azok mondják azt a környezetvédelemről, hogy az nagyon költséges, akik számára a környezetvédelem Németországból és Svédországból ideutaztatott méregdrága bioélelmiszerek megvásárlásából áll. Ilyen is van, de a környezetvédelem nem erről szól. Az erőforrások terheléséről és a kibocsátott szennyezés mértékéről kell beszélnünk.
Az ökológiai lábnyom modell, melyet nagyon sokan ismernek,  azt mutatja meg, hogy lehet ugyan alakítani az egy főre eső ökológiai lábnyomot azzal, hogy milyen környezetvédelmi intézkedéseket vezetünk be, de a perdöntő a fogyasztásnak a szintje. Ha sokat fogyasztunk, sok lesz a környezetterhelésünk. Sokat fogyasztani, sokba kerül, keveset fogyasztani kevesebbe kerül.
TJ: Ez lehetne a környezetfilozófiád összegzése is?
JB: Ennél azért jóval összetettebb a dolog. Nem szeretném azt sugallni, hogy a környezetvédelem valami aszketikus lemondás lenne. Az, hogy én biciklivel járok, nem lemondás. Amikor muszáj vezetni és húsz perc múlva olyan vörös fejjel szállok ki az autóból, mint a többi autósé, az azért van, mert egy őrület a városban közlekedni. Amikor reggel a Duna parton végigbiciklizek, jól érzem magam és a bennem lévő feszültség is kimegy belőlem.  Ez egy másfajta értékrend, egy másfajta életminőség – sok tekintetben egy gazdagabb életvitelt hordoz magában. Tehát nem egy aszkézis a zöld gondolat, vagy a környezetvédelem.
TJ: Hogyan látod az ország teljesítményét a környezetvédelmet illetően? Késik a Nemzeti Cselekvési Terv javított változata, botrányok a Nemzeti Parkok körül stb.
JB: Egyáltalán nem vagyok feldobva. A kampányban meglepően sok szó esett a zöld dolgokról. Nagyrészt az LMP-nek is köszönhető, hogy mind az országgyűlési, mind az önkormányzati kampányban megjelentek azok a témák és zöld szempontok, melyeket korábban csak a civil szervezetek hangsúlyoztak. Sajnos a gyakorlatban már kevésbé jelentek meg ezek a fenntarthatósági szempontok. Sok minden lekerült a napirendről, ami a kampányban nevesítve volt. Keveset lehet tudni a Zöld Bank létrehozataláról, vagy arról, hogy a megújuló energiák használatát milyen programokkal támogatnák. Ilyen kérdés az is, hogy mi lesz azzal a kvótaeladásokból származó közel 40 milliárd forinttal, ami továbbra is be van ragadva a költségvetésbe.
Rengeteg vitatott személyi döntés volt a Nemzeti Parkoknál és más hatóságoknál. Nem nagyon bontakozik ki, hogy milyen irányba szeretne a jelenlegi kormányzat elmenni. A távlatos elképzelések és koncepciók kialakulását ad hoc jellegű személyi cserék előzik meg. Késik a Nemzeti Megújuló Cselekvési Tervnek az elfogadása és nem tudjuk, hogy mi lesz a fenntartható fejlődés stratégia felülvizsgálatával és megújításával.  Nagyon sok hiányjel van a történetben.
Ezzel együtt adni kell egy kis időt, ami megmutatja, hogy a kormányzat ebbe az irányba halad-e. Vannak erre utaló jelek, de azért aggódom is. Sajnos a gazdasági érdekek dominálnak, és felülírják a fenntarthatósági szempontokat.
Amikor a gázerőműveknek a kötelező átvételi rendszerből való kivonásáról van szó, akkor hirtelen nagy MSZP – Fidesz összeborulás alakul ki. Az év eleji Podolák – Fónagy javaslatra kell gondolni, mely szerint a megújuló energiaforrásokra szánt pénzeket továbbra is a gázerőművekbe tömjük.
Hihetetlen nagy disszonancia van az országgyűlés által elfogadott stratégiák és a gyakorlatban megvalósított döntések között. Egyelőre nem látom ennek a szakadéknak a szűkülését.

Dénes Gergely