Környezetvédelem

Országos CSR konferenciát tartottak Szentesen

A szentesi Legrand központ adott otthont a napokban megrendezett Testközelben a felelősség – a CSR-ról négyszemközt című szakfórumnak, amelyen neves politikusok, vállalati szakemberek és Csongrád megye gazdasági döntéshozói képviseltették magukat.

Az eseményen Bencsik János klíma- és energiaügyi államtitkár, Takács Júlia, az EMVFE (Első Magyar Vállalati Felelősségvállalás Egyesület) elnöke, Móricz István, a Nyírség Zrt. vezérigazgatója és Károlyi László, a Legrand Zrt. vezérigazgatója és az EMFVE elnökségi tagja vette górcső alá a nemzetközi fenntarthatósági és CSR alapelvek hazai aspektusait.

Az EMVFE CSR roadshow-jának keretében rendezett szentesi konferencia résztvevői megállapították, hogy a különböző nemzetközi fenntarthatósági és CSR alapelvek igazi tartalmat csak akkor nyernek, ha helyi, lokális szinten a mindennapok gyakorlatában érzékeljük ezek pozitív hatásait. A CSR akár mélyreható változásokat képes elindítani a gazdasági, társadalmi folyamatokban, ehhez azonban olyan partnerek szükségesek, akik felismerik a benne rejlő előnyöket, lehetőségeket. Egyetértés mutatkozott a résztvevők között abban is, hogy a kormány, az önkormányzatok és a vállalatok közös felelőssége a lokális lehetőségekre épülő, fenntartható energetikai rendszerek létrehozása.

A Legrand példája – CSR komplexen és letisztultan

A konferencia helyszíneként nem véletlenül esett a választás az idén fél évszázados hazai fennállását ünneplő Legrand gyárközpontjára Szentesen, amely az Első Magyar Vállalati Felelősségvállalás Egyesület (EMVFE) kezdeményezése nyomán tavaly útjára indult CSR roadshow 2. állomása. Az épületek villamos és digitális adatátviteli infrastruktúráinak globális szakértőjeként ismert francia tulajdonú cég élen jár a vállalati felelősségvállalás hazai kultúrájának megfelelő szintre emelésében és az ezzel kapcsolatos szemlélet formálásában is.

A Legrand Zrt. CSR stratégiája alapvetően három nagy szegmensre koncentrál. A környezet védelmére mind a gyártási folyamatok, mind a termékek fejlesztése és újrahasznosítása, illetve megsemmisítése során fokozott figyelmet fordít. Jelentős szerepet játszik a vállalat életében a szociális szerepvállalás, legyen szó a saját dolgozó képzéséről vagy a vállalati stratégiából adódó, az elektromos áram hozzáférést elősegítő támogatásokról. A stratégia harmadik elemeként a Legrand Zrt. a vállalatirányítás terén is különös figyelemmel tekint a felelős működésre. A Legrand Csoport Etikai Kódexe szerint a szabályozott etikus viselkedés nélkülözhetetlen része az emberközpontúság de emellett kiemelt célként kezelik azt is, hogy a céggel kapcsolatban álló vállalatoknál is erősödjön a fenntartható fejlődés iránti elkötelezettség.

Fentiek szellemében a Legrand négy éves, jelenleg is futó 12 milliárd forintos, gyártelep felújító projektjét úgy hajtja végre, hogy közben semlegesíti a környezeti károkat, a vállalat dolgozói pedig a helyi ipari parkban több alkalommal vállaltak takarítást és tereprendezést, továbbá segítik a helyi cégeket villamossági berendezéseik környezetkímélő működtetésében.

Károlyi László 2010 végén a véradóbarát munkahely címet is átvehette a fővárosban az egészséges életmóddal kapcsolatos vállalati kezdeményezések eredményeképp. A vörösiszapár sújtotta Devecserben az óvoda elektromos felújításában vett részt a cég, míg az áradás által megrongált 50 szendrői lakásba modern szerelvényeket vittek, majd helyreállították a polgármesteri hivatal épületének elektromos hálózatát. Szentesen a laktanya és a kórház gyermekosztálya, Hódmezővásárhelyen szintén a kórház egyes osztályainak korszerűsítésében segédkeztek.

A Legrand páldája azt is jelzi, hogy a társadalmi felelősségvállalás nem arról szól, hogy sok millió forintot költsön el egy cég adományozásra annak érdekében, hogy abból hírnevét építse, tőkét kovácsoljon”, állítja Károlyi László vezérigazgató. A Legrand Zrt. dolgozói által évente, a Szentesen található telephely környezetének megtisztítására szervezett szemétgyűjtési akció és megfelelő életmódot támogató „Két kerékkel egészségesebb” elnevezésű sportrendezvény is jó példa erre, mivel ezek a jelentős büdzsé helyett sokkal inkább a munkavállalók és a helyi lakosság önkezdeményezésére építenek.

Az EMVFE szentesi konferenciája is lehetőséget teremt arra, hogy a szokásos elméleti sztereotípiákat megtörve, a társadalmi felelősségvállalás és a fenntartható fejlődés nemzetközi alapelveit és gyakorlatát szélesebb körben is megismertethessük mind partnereinkkel, mind a térségben működő vállalkozásokkal. Tavaly június óta a Legrand Zrt. is tagja az Első Magyar Vállalati Felelősségvállalás Egyesületének, mivel példaértékűnek tartjuk azt a célkitűzést, hogy helyi szinten közelebb hozzuk a különböző érdekcsoportokat egymáshoz, annak érdekében, hogy a cégek, vállalkozások harmonikus kapcsolatot tudjanak kiépíteni a helyi közösségekkel és intézményekkel.” –  összegez Károlyi László, akit decemberben választottak az EMVFE elnökségi tagjának.

Bencsik: pályázati támogatások az önkormányzati és vállalati szektor fenntartható energiagazdálkodásáért


A szakfórumon Bencsik János szakpolitikus kifejtette: a kormány energiapolitikája alapvetéseiben és támogatási rendszeriben is ösztönöz olyan célkitűzéseket, beruházásokat, amelyek esetében járulékos haszonként jelentkezik a gazdasági társaságok számára a társadalmi felelősségvállaláshoz köthető eszközrendszer. A lokális lehetőségekre épülő, munkahelyeket teremtő, a régióban élők számára fenntartható szolgáltatásokat kínáló rendszerek létrehozásának és megújításának ösztönzésével, támogatásával a kormányzat anyagilag is hozzájárul ezekhez az eredményekhez, azonban csak a kormánytól várni megoldást, nem vezethet eredményre – véli Bencsik.

Ebben a folyamatban az önkormányzatokra is jelentős feladat hárul, kiemelten fontos ugyanis, hogy ez a szektor is elmozduljon a fenntartható energiagazdálkodás irányába. Szerencsére erre már vannak biztató jelek, példaértékű kezdeményezések Csongrád megyében is – utalt Bencsik János délelőtti hódmezővásárhelyi látogatására. Ezek mind olyan beruházások, amelyek viszonylag gyors megtérülésüket követően hozzájárulnak majd a város, és a fenntartott intézmények gazdaságos üzemeltetéséhez – mondta el hallgatóságának az államtitkár.