Környezetvédelem

Tízezrek tüntettek szombaton Németországban az atomerőművek ellen

A különböző környezetvédelmi szervezetek, a szakszervezetek, valamint az ellenzéki pártok felhívására az ország több mint 20 városában vonultak az utcákra az emberek, hogy követeljék a nukleáris erőművek mielőbbi bezárását, illetve az atomenergia hasznosításáról való lemondást. Egyedül Berlinben legkevesebb 30 ezren tüntettek - közölte az MTI.

A tiltakozó megmozdulást nem véletlenül időzítették a hét végére. Angela Merkel kancellár ugyanis várhatóan vasárnap kapja meg előzetesen azt a bizottsági jelentést, amelynek alapján az atomerőművekkel kapcsolatos végső kormányzati politika kialakítását ígérte.
Egy március közepén tartott, hasonló országos megmozduláson 250 ezren vettek részt. A szervezők szerint egyedül Berlinben mintegy 120 ezren tüntettek az atomerőművek bezárásáért, míg Hamburgban is meghaladta az 50 ezret a részvevők száma. A márciusi megmozdulás ily módon Németország történetének eddigi legnagyobb atomerőmű-ellenes tiltakozása volt.

Az atomenergia árt Németországnak

Angela Merkel kancellár a japán atomkatasztrófa után rendelte el az említett 90 napos moratóriumot, miközben az egész országban felerősödtek a követelések, hogy Németország végleg mondjon le az atomenergiáról.