Környezetvédelem

Greenpeace akció a parlamentben

Tegnap délután 13 órakor Greenpeace aktivisták megszakítva az Országgyűlés ülését egy „Nincs biztonságos atomenergia - Támogasd az energiaforradalmat!” feliratú, hétszer négy méteres transzparenst eresztettek le az Országgyűlés üléstermének karzatáról.

A negyven éves szovjet atomtechnika üzemidő-hosszabbítása helyett megújulókat! Így tiltakoztak az ellen, hogy miközben világszerte egyre többen ismerik el az atomenergia életképtelenségét és veszélyességét, Fukusima és az atomenergiát elsöprő olasz népszavazás után a magyar kormány az atomtörvény módosításával és az új energiastratégiával egy fél évszázadra függővé tenné az egész országot a nukleáris ipartól, bebetonozva energiafüggőségünket és az atomenergiával járó halálos kockázatokat.

Rohonyi Péter kampányfelelős az akció kapcsán elmondta: „Fukusima leolvadt 40 éves reaktorai után fel kell fogni: az atomenergia elsősorban biztonsági kérdés, ahol törvényszerűek az emberi, tervezési hibák. Fukusimában az eddig az ipar által biztonságosnak mondott 40 éves japán-amerikai reaktorok olvadtak le és okoztak katasztrófát. Ennek nem csak a földrengés és a szökőár volt az okai, hanem a rossz tervezés és elégtelen műszaki színvonal is.  Pakson a már 30 éve épült, 40 éves konstrukciójú szovjet reaktorok üzemidejét tervezik újabb húsz évvel meghosszabbítani. A Greenpeace elfogadhatatlannak tartja, hogy az alternatívák mélyreható vizsgálata nélkül hazánk jövőjét és a magyarok biztonságát eladják az ellenőrizhetetlen nukleáris iparnak.”

„Szerencsére Magyarországnak komoly lehetőségei vannak mind a megújulók, mind pedig az energiahatékonyság-, illetve takarékosság terén. A fenntartható energiagazdálkodás kialakításával 20-40-szer gyorsabban és 2-7-szer olcsóbban csökkenthetjük a CO2 kibocsátásunkat, és sokkal több, ráadásul zöld munkahelyet teremthetünk, évtizedekre fellendítve a kis- és középvállalkozói szektorokat is. A megújulós szektor nem csak a klímavédelem miatt lett mára a világgazdaság egyik fő motorja és a válságból való kilábalás legfőbb eszköze. Itthon azért akadályozzák a
megújulók elterjedését, hogy Paks szükségessége megkérdőjelezhetetlennek tűnjön” – tette hozzá Stoll Barbara klíma- és energiakampányos.

Bár az eddigi stratégiákhoz képest az új energiastratégia tartalmaz pozitív elemeket, két alapvető kérdésben a mostani dokumentum sem tudott elszakadni a rossz hagyományoktól.

Egyrészt a stratégia az energia-felhasználás folyamatos növekedésével számol. Ez a mostani rendkívüli pazarlást és rossz hatékonyságot figyelembe véve  teljességgel ésszerűtlen és ellentétes a fenntarthatósággal. Másrészt a stratégiában vázolt forgatókönyvek mindegyike tartalmazza az összes paksi blokk  teljes – 20 éves –élettartam hosszabbítását, bebetonozva a halálosan veszélyes atomenergiát, számtalan biztonsági kockázatot okozva mindannyiunk nevében – de mindannyiunk megkérdezése nélkül. Ezzel a kormány ellehetetleníti a megújulók nagyarányú rendszerbe lépését és a fenntartható energia rendszer kiépülését is.

Paks bővítésének költségeit még kormányzati források is 3000 milliárd forintra teszik, mely az ország éves költségvetésének mintegy 25%-át jelenti. Mind a nemzetközi tapasztalatok, mind a hazai nagyberuházások sorsa  azt vetíti előre, hogy az összeg menet közben csak nőni fog. Rohonyi Péter  ezzel  kapcsolatban felhívta  a  figyelmet arra, hogy a jelenlegi atomerőmű  a szocializmusban nem piaci alapon épült, az ott termelt áramban nincsenek benne a beruházási költségek. Azonban a bővítés után a rendkívüli beruházási költségek miatt  energiarendszerünk nagy része így rendkívül drága áramra lesz utalva – ha egyáltalán be tudjuk fejezni az építkezést.

A Greenpeace felszólítja a magyar kormányt, hogy a magyar állampolgárok biztonságát szem előtt tartva álljon ellen a nukleáris lobbi nyomásgyakorlásának és határozza el a kiöregedő paksi reaktorok lehető leghamarabbi leállítását, és kezdje meg a fenntartható energiagazdaság nagyarányú kiépítését.

YouTube előnézeti kép