Környezetvédelem

Zöld szervezetek szigorítanák a GMO-ellenőrzést

A génmódosítással szennyezett kukorica ügye kapcsán az ellenőrzés szigorítását, a vetőmagimport felülvizsgálatát és az élelmiszer-önrendelkezés érvényesítését sürgeti a Greenpeace és a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ).

A két szervezet az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében a génszennyezésért felelős vetőmagcégek szigorú felelősségre vonását és a károk megtérítését is szorgalmazzák.

A Greenpeace és a Magyar Természetvédők Szövetsége megdöbbenéssel értesült arról, hogy legalább 160 hektár kukoricát kellett megsemmisíteni – kitárcsázni – Baranyában miután kiderült, hogy a növények génmódosítással szennyezett vetőmagból keltek ki – áll a közleményben.

A közlemény emlékeztet: az információk szerint a génmódosított vetőmag külföldről származik, és az ügyben érintett a két legnagyobb nemzetközi vetőmaggyártó cég is. Országosan akár több ezer hektárra is kerülhetett génmódosított vetőmag. Emellett a közelmúltban előfordult Magyarországon egy génmódosított szója szennyezésről is.

Az eset kapcsán a Greenpeace és az MTVSZ javasolja a kormánynak, hogy erősítse meg a külföldről behozott vetőmagok, valamint a termesztésre került növények ellenőrzését. Továbbá szerezzen érvényt Magyarország génmódosítás-mentességének, ami már az Alkotmányban is rögzített alapelv.
Szorgalmazzák emellett a génszennyezett vetőmaggal bevetett földek beszántásának, az ártalmatlanítás költségeinek áthárítását a génszennyezett vetőmagot értékesítőkre illetve a fajtatulajdonosokra.

“…Az ország génmódosítás-mentességének biztosítása érdekében a bizonytalan eredetű külföldi import helyett a vetőmagok területén is az élelmiszer-önrendelkezés érvényesítése jelenti a megoldást – idézi a közlemény Fidrich Róbertet, a Magyar Természetvédők Szövetségének programfelelősét.

Tömöri Balázs, a Greenpeace kampányfelelőse pedig a közlemény szerint “elfogadhatatlan, hogy külföldi tulajdonú vetőmag forgalmazó cégek felelőtlen gyakorlatukkal veszélyeztetik a magyar gazdák megélhetését és a magyar mezőgazdaság nemzetközi hírnevét”.

Forrás: http://www.mti.hu