Környezetvédelem

Egy létező mese: a tejes tenger

Jules Verne Nemo kapítány című művében tesz róla említést:

„Ezt a jelenséget tejtengernek nevezik – mondtam. – Óriási kiterjedésű, fehér vízfelület; gyakran látni az Amboina-sziget partjain és a Molukki-tengeren. […] [a] tenger fehér színe milliárdnyi ázalékállatka jelenlététől ered. Ezek a kocsonyás, színtelen, apró világítóállatok hajszálnyi vastagságúak, hosszuk a milliméter egyötöd részét sem éri el. Az állatkák néha mérföldekre terjedő darabon tapadnak egymáshoz.”

A fénylő tengerekről szóló történeteket a tudósok sokáig nem vették komolyan, mivel azt gondolták, hogy a jelenséghez szükséges mértékű baktériumkoncentráció nem állhat elő a tengerekben. Aztán Steve Miller úgy döntött, hogy utánanéz a dolognak.

Először az interneten keresgélt a jelenségről szóló feljegyzések után, és rábukkant az S. S. Lima hajónaplójára, amely szerint 1995-ben átszelték a tejes tengert. Bár azt feltételezték, hogy nem lehet olyan nagy a terület mérete, vagy nem világíthat olyan erősen, hogy műholdfelvételek készíthessenek róla, Miller Steve Haddock segítségével hozzájutott az amerikai Defense Meteorological Satellite Program archivált képeihez, amelyek a Lima hajónaplójában feljegyzett éjszakán készültek. A megadott koordinátáknál pedig megtalálták, amire nem is számítottak: a fénylő tejes tengert Afrika szarvánál.

Úgy gondolják, hogy a Vibrio harveyi baktériumok miatt fénylett itt a víz, több mint 15 000 négyzetkilométeren, és 2005 januárjában három napon keresztül volt látható a műholdfelvételek segítségével. Ám azóta sem tudják megmagyarázni, hogy hogy lehetett ilyen magas akkor a vízben a baktériumkoncentráció.