Környezetvédelem

Londonban „porcsökkentőt” alkalmaznak

Londonban, építkezések és gyárak közelében, a közlekedési vállalat elkezdett alkalmazni ún. „porcsökkentőt”, hogy kicsit megtisztítsák a város levegőjét a legszennyezettebb környékeken. A biológiai úton lebomló, kálcium-magnézium-acetátot is tartalmazó sóoldatot a teherautók fújják szét az utakon, így az egyfajta ragasztóként viselkedik, mely megakadályoz bizonyos részecskéket, hogy a levegőbe kerüljenek.

A városi közlekedési vállalat, a Transport of London úgy nyilatkozott, hogy az oldatot heti több alkalommal, kis mennyiségben fogják szétfújni összesen tizenöt helyszínen városszerte. A korai tesztek eredményei szerint a spray mintegy 14%-kal csökkenti a levegő részecsketartalmát. A polgármester, Boris Johnson azt mondta, a „porcsökkentő” csak egy azon eszközök közül, melyeket a város levegőminőségének javítása érdekében fognak bevetni az év során. Amennyiben nem sikerül javulást elérni, London büntetésre számíthat az Európai Unió által felállított határértékek átlépéséért.

Forrás: http://e360.yale.edu