Környezetvédelem

Éghajlatváltozás – segítség a szegény országoknak

Az Éghajlatváltozási Alap célja, hogy a gazdag államok hozzájáruljanak a fejlődő országok erőfeszítéseinek finanszírozásához. Ha létrejön, az Alap lesz az egyetlen, egyben hatalmas (100 milliárd dolláros) forrás, amely közvetlenül az éghajlatváltozás következményeinek enyhítését segíti elő, 2020-ig évente meghatározott összeget juttatva a szegény államoknak olyan projektet kivitelezésére, amelyek az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentését vagy a globális felmelegedés elleni küzdelmet célozzák.

Az államok 2009-ben, a koppenhágai csúcstalálkozón vetették fel először az Alap létrehozásának ötletét. A mostani tárgyalásokon a résztvevők legfontosabb feladata, hogy tisztázzák a megvalósulás gyakorlati feltételeit, mint például, hogy melyik ország és város adjon otthon a szervnek, hogyan működjön, hogyan történjen a finanszírozás. A döntésekre várhatóan még hónapokat kell várni.