Környezetvédelem

Rekordmértékű radioaktív anyagot mutattak ki egy fukusimai halban

A halban kimutatott káros anyag mértéke a japán kormány által megállapított egészségügyi határérték 7400-szorosa. Az adat egyben azt is jelzi, hogy több mint két évvel a fukusimai erőműbaleset után is súlyos a környező vizek szennyezettsége.

A félkilós halat a leszerelés alatt álló Fukusima-1 erőmű kikötőjében, a létesítmény hűtővíz-beömlőjének közelében fogták.

A cég korábban egy hálót helyezett el a kikötő kijáratához, hogy a radioaktív anyagokkal beszennyezett halak ne tudjanak kijutni a nyílt tengerre. A helyi halászok több mint két éve nem használják a környező vizeket, miután az erőműből korábban rengeteg radioaktív víz folyt el.

Szombati japán sajtóhírek szerint már 126 amerikai katona perli a TEPCO-t, kétmilliárd dolláros kártérítést követelve a cégtől. A fukusimai katasztrófa következményeinek eltakarításában segédkező katonák azt állítják, hogy a cég félrevezette őket a művelet potenciális veszélyeivel kapcsolatban.

A pert még tavaly decemberben kilenc katona indította meg egy kaliforniai bíróságon, de a baleset évfordulóját követően további 17-en már csatlakoztak a csoportos keresethez, további 100 felperes csatlakozása pedig folyamatban van.