Környezetvédelem

Sir David Attenborough kiáll a brit gyerekek mellett, akik aggódnak a klímaváltozás miatt

Sir David Attenborough a brit oktatási reformok ellen emelte fel a hangját, mivel ki akarják venni klímaváltozás kérdését a tananyagból. Az UNICEF legújabb felméréséből kiderült, a megkérdezett gyerekek kétharmada komolyan aggódik a klímaváltozás következményei miatt.

Az Ipsos-Morit bízta meg az UNICEF azzal, hogy végezzen felmérést a 11 és 16 év közötti korosztályba tartozó diákok körében arról, hogy kinek mit jelent a klímaváltozás, és mennyire aggódnak a lehetséges következmények miatt. Az eredmény elég egyöntetű: a megkérdezettek 2/3-a komolyan aggódik a klímaváltozás miatt, és azt akarják, hogy a kormány többet tegyen az ügy érdekében. Ami még érdekesebb, hogy a diákok nemcsak a közvetlen környezetért aggódnak, hanem a szegényebb régiókban élő társaik miatt is. Mindössze 1 százalék nyilatkozott úgy, hogy semmit sem tud a klímaváltozásról – írja a Guardian.

„A kutatás eredménye egyben egy jó időben érkező emlékeztető a politikusok számára, hogy a klímaváltozás problémája óriási aggodalommal tölti el briteket, és árnyékot vet a fiatalok jövőképére”- mondta David Bull, a brit UNICEF igazgatója.

„A fiatalok nemcsak a saját jövőjük miatt aggódnak, hanem amiatt is, hogy a klímaváltozás milyen hatással van a kevésbé fejlett országokban élő gyerekekre, ahol a klímaváltozás játssza a főszerepet az éhezésben és a halálesetekben.”

Az ügy azért is aktuális, mert az oktatási tárca azt tervezi, kiveszi a klímaváltozás kérdését a földrajz tantárgyból. Többen petíciók gyűjtésébe és írásába kezdtek. Egy 15 éves diák a következőket írta a Michael Gove vezette tárcának: „Nem arról van szó, hogy rá kell erőltetni a gyerekekre azt, hogy higgyenek a klímaváltozásban, hanem arról, hogy lehetővé tegyük, egy jól informált döntést hozhassanak azok alapján, amit tanulnak.”

Majdnem 100 neves aktivista és környezetvédelmi szakember szólalt meg a kérdésben, köztük Sir David Attenborough:

„A környezetvédelemmel kapcsolatos oktatás három évvel később indulna, mint jelenleg, és mindent kivennének belőle a védelemmel és megóvással kapcsolatban, ami most benne van. Ez egyszerre mérhetetlenül rossz és elfogadhatatlan. A mai gyerekek holnap már a környezetre fognak felügyelni.”