Környezetvédelem

Madárházak újrahasznosított anyagokból

Ahogy Thomas „Dambo” Winther művész nyilatkozott, a madarak is igazán fontosak az újrahasznosítás folyamatában, ugyanis elsősorban eldobott ételeket, gyümölcsöket, bogyókat és diót fogyasztanak, mellyel segítenek a városok tisztántartásában, valamint a növények magjainak terjesztésével azok növekedését is elősegítik.

Emellett gallyak, és különféle organikus hulladékok összegyűjtéséből építik fészkeiket, ahol később fiókáikat felnevelik. Hiába járulnak hozzá a madarak ilyen sokrétűen életünkhöz, mégis hajlamosak vagyunk kiszorítani őket a városokból.

Ezt elégelte meg a művész, aki már az első év során 250 madárházat készített el Dániában kizárólag kidobott és adományozott anyagokból. Azóta pedig újabb és újabb országokban terjeszti ötletét workshopokon és különböző események keretein belül, nagyobb tömeget igyekezve bevonni ezzel az alkotásba.

A művész célja elgondolkodtatni az embereket, mi is a valódi hulladék, valamint teret biztosítani a madaraknak a városi közegben is. Ehhez folyamatosan terjeszti munkásságát a Facebookon, ahol minden érdeklődő követni tudja a nemes kezdeményezést.