Környezetvédelem

Kis ökológiai lábnyomú állatkert

Dél-Korea szigetére, Dochodo-ba tervezték azt az állatkertet, amely egészen szokatlan formái mellett kis ökológiai lábnyomával is kiemelkedik a többi közül.

Az építészek úgy nyilatkoztak, hogy a sziget állatkertté alakítása egy esettanulmány annak vizsgálatára, hogyan lehet fenntartható fejlődésen alapuló turisztikai fejlesztést elérni, miközben a természet és a mesterséges építmények egyensúlyban segítik egymást.

A tervezők szerint a sziget természetes tája a hegyeknek és völgyeknek köszönhetően ideális állatkertfejlesztésére; az alsóbb területeken alakítanák ki az állatok otthonait, míg a hegyvidéki részeken természetvédelmi területeket létesíthetnének. Emellett az összes szállítási, energiaellátási és építkezési rendszer egy húsz méter magas területen lenne kialakítva, így minden alatta és felette található terület érintetlen maradhat.

Az eddigi javaslatok és tervek alapján az állatkert olyan kis ökológiai lábnyomú, nulla szén-dioxid kibocsátású rendszer lenne, amely megújuló energiaforrásokkal, csapadékgyűjtő rendszerrel, hulladék újrahasznosítással, és komposztálással fenntartható szórakozást biztosíthat.

Forrás: http://www.jdsarchitects.com/