Környezetvédelem

MEHI: bizonytalan az épületenergetikai felújítások támogatása

2013.10.10. - 17:29  |  Nincs hozzászólás

A támogatási menetrend bizonytalansága ellehetetleníti az épületenergetikai, illetve energiahatékonysági tervezést a pályázók és az építőipar számára a Magyar Energiahatékonysági Intézet (MEHI) szerint.

A jövő évi költségvetés tervezete csak 743 millió forintot szán épületenergetikára, ami 27 százalékkal kevesebb, mint az idén. A Zöldgazdaság Finanszírozási Rendszer (ZFR) kerete az idei 5,2 milliárdról 9,5 milliárd forintra nő ugyan, de nem tudni, mire fordítja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), hiszen a 2013-mas keretet sem helyezték ki - írja a szervezet csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A keretet az éghajlatváltozás elleni harcra kell fordítani, aminek része lehet az épület-energiahatékonyság is. A témafelelős NFM azonban mostanáig nem hozta létre a ZFR rendszerét, és előzetes elképzeléseit sem ismertette - hívta fel a figyelmet a MEHI.

Az intézet szerint feltételezhető, hogy az NFM nem csak a jövő évi költségvetési tervezetben szereplő összeget szánja az épület-energiahatékonyság támogatására, és a ZFR-ből is jut majd erre a célra. Ugyanakkor nagyon megnehezítik a pályázók és az építőipar helyzetét azzal, hogy nem tudni a források mennyiségét, illetve a pályázatok kiírásának idejét. Így a felújítani vágyók nem tudnak tervezni, az ipar pedig nem tudja a hazai termelést fejleszteni - idézi a közlemény Bart Istvánt, a MEHI igazgatóját.

A MEHI szerint az energiahatékonysági beruházások támogatása a gazdaságfejlesztés legjobb módja, mert munkahelyeket teremt, bevételt jelent a költségvetésnek és csökkenti az ország energiafüggőségét is.

Forrás: http://mti.hu

Rovat további cikkei

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

2019.04.18. - 10:11 tovább »

Erdősítéssel szorítják vissza az elsivatagodást Észak-Kínában

Több mint 860 ezer hektárnyi erdőt telepítenek az észak-kínai...

2019.04.12. - 13:35 tovább »

Egyre kékebbek lehetnek a világ vizei a klímaváltozással

Egyre kékebb lehet a "kék bolygó": a hőmérséklet emelkedésével a világ...

2019.02.11. - 12:00 tovább »

Friss cikkek

Heti két óra a természetben a jó egészség elengedhetetlen feltétele

Heti két óra eltöltése a természetben jelentősen növeli az egészséget,...

2019.06.15. - 12:00 tovább »

Kevesebb repülésre biztatnak svéd kutatók

Kevesebb repülésre biztatják a turistákat svéd kutatók, akiknek - most...

2019.05.27. - 07:15 tovább »

Már a sarkvidéken nyúzzák a BMW elektromos-meghajtású trióját

A 2020-ban és 2021-ben piacra kerülő modellek tesztelése jelen pillanatban...

2019.03.27. - 19:11 tovább »