Környezetvédelem

Franciaország is leszámol a szénerőművekkel

2016.11.20. - 10:53  |  Nincs hozzászólás

Pár napja az Egyesült Királyság bejelentette, hogy több okból kifolyólag bezárják az összes szénerőművüket 2025-ig. A Franciák is leállítják a szénerőműveiket, méghozzá két évvel a britek előtt, 2023-ig. Ezt az idei, marokkói klímacsúcson jelentette be Francois Hollande, francia elnök. Hollande külön kiemelte Obama szerepét a tavalyi megegyezésben, amit 175 ország írt alá, és mind belegyeztek abba, hogy nagy mértékben csökkenteni fogják a széndioxid kibocsátásukat.

A francia elnök elmondta, hogy a párizsi egyezség "visszafordíthatatlan", és bármilyen kormányváltás esetén is tiszteletben kell tartani az abban foglaltakat. Ezt azért tartotta fontosnak elmondani, mert az USA megválasztott, következő elnöke, Donald Trump már most kibúvót keres a megegyezés alól, tekintve, hogy ő maga nem hisz a klímaváltozásban. Egy nyilatkozata szerint az csak egy kínaiak által kitalált dolog, hogy visszaszorítsák az USA termelését (erről később azt mondta, csak viccnek szánta).

nuclear3

Visszatérve a jó hírekre, Franciaország jelenleg is nagyon kis mértékben támaszkodik fosszilis energiára, pillanatnyilag ők bocsájtják ki a legkevesebb széndioxidot. A felhasznált energia több, mint 75%-a nukleáris erőművekből érkezik, és rengeteg nukleáris energiát exportálnak. A World Nuclear Association szerint "Franciaország a világ legnagyobb energia exportálója. Ez annak köszönhető, hogy rendkívül olcsón tudják adni az energiát."

Vue aérienne du CNPE de Chooz,  le long de la Meuse.

Hollande nyilatkozata jól mutatja, hogy a franciák mennyire komolyan veszik a klímacsúcsban foglaltakat, hogy valóban készek megtenni a radikális lépéseket bolygónk érdekében. Kevésbé radikális, de a szeptemberben elfogadott törvény is előremutató, miszerint 2020-ig minden műanyag étkészletet, poharat és tányért betiltanak az egész országban. Franciaország példamutató magatartását sokan követni szerették volna az idei klíma konferencián. Németország több, mint 95%-kal fogja csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását 2050-ig, és a britek 2025-ig bezárják minden szénerőművüket. Ezekkel a kemény határidőkkel hatalmas példát állítanak a világ többi országának.

Forrás: http://futurism.com/

Rovat további cikkei

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

2019.04.18. - 10:11 tovább »

Erdősítéssel szorítják vissza az elsivatagodást Észak-Kínában

Több mint 860 ezer hektárnyi erdőt telepítenek az észak-kínai...

2019.04.12. - 13:35 tovább »

Egyre kékebbek lehetnek a világ vizei a klímaváltozással

Egyre kékebb lehet a "kék bolygó": a hőmérséklet emelkedésével a világ...

2019.02.11. - 12:00 tovább »

Friss cikkek

Heti két óra a természetben a jó egészség elengedhetetlen feltétele

Heti két óra eltöltése a természetben jelentősen növeli az egészséget,...

2019.06.15. - 12:00 tovább »

Kevesebb repülésre biztatnak svéd kutatók

Kevesebb repülésre biztatják a turistákat svéd kutatók, akiknek - most...

2019.05.27. - 07:15 tovább »

Már a sarkvidéken nyúzzák a BMW elektromos-meghajtású trióját

A 2020-ban és 2021-ben piacra kerülő modellek tesztelése jelen pillanatban...

2019.03.27. - 19:11 tovább »