Környezetvédelem

Az ExxonMobil is támogatja a szén adót

2017.07.16. - 09:00  |  Nincs hozzászólás

Az Exxon Mobil június végén bejelentette, hogy támogatják a Climate Leadership Council (CLC) “szén-adó” javaslatát. A csoport által benyújtott javaslat egy “konzervatív klíma megoldás”, a lényege pedig, hogy külön adókat vetnének ki azokra a vállalatokra, amik túl sok szenet használnak.

A CLC javaslata szerint minden olyan vállalat, aminek túl magas a káros anyag kibocsájtása, külön adó befizetésére lenne kötelezve, ezzel a pénz visszakerülne az adófizetőkhöz. A rendszer hasonlóan működne egy alaszkai módszerhez, ahol a lakosok pénzt kapnak az államtól. A tervezet szerint idővel növelnék az adó összegét, azzal arányosan, ahogy csökken az igény a fosszilis energiaforrásokra. Ezzel a piaci árak emelkedése mellett pluszban ösztönöznék a vállalatokat, hogy tisztán tevékenykedjenek. Azonban az adóval járna egy hatalmas pozitívum is a vállalatoknak, hiszen ezáltal minden klímaváltozással kapcsolatos per alól kikerülnének.

tax2

A CLC azt tervezi, hogy először, minden egyes kibocsájtott tonna széndioxid után 40 dollárt kellene fizetnie a vállalatoknak. Ezzel a benzin liter ára 9 centtel emelkedne. A számítások szerint 200 milliárd dollár is befolyhat ezekből az adókból. Idővel pedig a 40 dollárt tovább emelnék, ami a piaci rendszer működése alapján arra ösztönzi majd a vállalatokat, hogy hagyják el a fosszilis energiaforrásokat.

A "szén-osztalék", amit egy átlagos család kapna, 2.000 dollár évente (kb. 533.000 ft). A CLC kiemelte, hogy ezzel az adóval még akkor is csökkenne a szén kibocsájtás, ha a Fehér Ház egészen más irányba akarná terelni az Egyesült Államok iparát és piacát.

tax3

Az Exxon már korábban is nyíltan támogatta a szén-adót, annak ellenére, hogy tevékenységük merőben mást sejtet. A Union of Concerned Scientists szerint például az Exxon sokkal több pénzt adott azoknak a kongresszusi tagoknak, akik ellenezték az adót, mint azoknak, akik támogatták. Tovább bonyolódik a helyzet azzal, hogy képbe kerül a volt vezérigazgató, Rex W. Tillerson is, aki jelenleg az USA államtitkára. Ő még 2013-ban támogatta az adójavaslatot, annak ellenére, hogy ő maga aktívan tagadta, hogy az emberiségnek bármi köze lenne a klímaváltozáshoz.

Néhányan azt mondják, az Exxon támogatása teljes mértékben üres, mert ők is úgy számolnak, hogy egy ilyen adó elfogadása, a jelenlegi, republikánusok által irányított Kongresszusban gyakorlatilag egyenlő a nullával. Tűnhet bármilyen jelentéktelennek az Exxon nyilatkozata, a helyzet továbbra sem olyan egyszerű. Elképzelhető, hogy az Exxon tudja, hogy előbb utóbb a fosszilis energiahordozók piaca befuccsol, és egy ilyen adó bevezetésével könnyebben tudnánk megtenni bizonyos lépéseket, amire jelenleg nem képesek.

Valamint az sem mellékes, hogy az Exxon-t jelenleg többen is perlik a klímaváltozással kapcsolatban, amik azonnal megszűnnének, ha kivetnék rájuk az adót. De még az sem kizárt, hogy ezzel szeretnék elérni, hogy az USA is tudja tartani a Párizsi klímaegyezményben előírt maximum 2 Celsius fokos emelkedést. Ha ezt - még így, Turmp lépése után is - szeretné valahogy tartani az Egyesült Államok, akkor az Exxon-nak is vissza kell fognia magát, így még akár pénzügyi szempontból is előnyösen jöhet nekik az adó.

tax4

A helyzet valóban nem egyszerű, mint ahogy semmi sem az a klímaváltozással kapcsolatban. Egy dolog biztos, azzal, hogy az Exxon nyíltan támogatja az adótervezetet csatlakozott azokhoz akik szintén támogatják az adó bevezetését. Többek között Stephen Hawking, a World Resource Institute, Laurence Powell Jobs (Steve Jobs özvegye), Steven Chu (Obama energiaügyi titkára), a Nature Conservancy, az indiai Ratan Tata, Lawrence H. Summers (Bill Clinton pénzügy minisztere), és Michael R. Bloomberg támogatják az adót.

Természetesen a legtöbb tudós is támogatja az adó bevezetését, ami jelenleg az egyik leginkább ellentéteket szülő javaslat a klímaváltozás tekintetében. Az osztalék, amit visszakapnának az adófizetők számtalan állami finanszírozási gondot megoldana, kezdve attól, hogy mindenkinek járhatna egy alapjövedelem, de akár erőteljes adócsökkentések formájában is megjelenhet. Most azonban a legfontosabb kérdés, hogy miként lehetne a törvényhozókat meggyőzni az adó bevezetéséről.

Forrás: https://www.nytimes.com/

Rovat további cikkei

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

2019.04.18. - 10:11 tovább »

Erdősítéssel szorítják vissza az elsivatagodást Észak-Kínában

Több mint 860 ezer hektárnyi erdőt telepítenek az észak-kínai...

2019.04.12. - 13:35 tovább »

Egyre kékebbek lehetnek a világ vizei a klímaváltozással

Egyre kékebb lehet a "kék bolygó": a hőmérséklet emelkedésével a világ...

2019.02.11. - 12:00 tovább »

Friss cikkek

Heti két óra a természetben a jó egészség elengedhetetlen feltétele

Heti két óra eltöltése a természetben jelentősen növeli az egészséget,...

2019.06.15. - 12:00 tovább »

Kevesebb repülésre biztatnak svéd kutatók

Kevesebb repülésre biztatják a turistákat svéd kutatók, akiknek - most...

2019.05.27. - 07:15 tovább »

Már a sarkvidéken nyúzzák a BMW elektromos-meghajtású trióját

A 2020-ban és 2021-ben piacra kerülő modellek tesztelése jelen pillanatban...

2019.03.27. - 19:11 tovább »