Környezetvédelem

Japán partjainál honos állatokat találtak az USA partjainál

2017.10.01. - 13:00  |  Nincs hozzászólás

Nem várt fejleményei lettek a hat évvel ezelőtti, Japánt sújtó földrengésnek és cunaminak. Több japán tengeri organizmus juthatott el az Egyesült Államok nyugati partjaiig, ami véletlenül a világ eddigi legnagyobb nem tervezett tengerbiológiai kísérletét eredményezte.

2011 márciusában egy hatalmas földrengés rázta meg Japánt, majd a cunami szinte teljesen elmosott rengeteg várost. A visszahúzódó víz hatalmas mennyiségű törmeléket és egyéb szemetet vitt magával az óceánba. Az áramlatoknak köszönhetően ezek egy része teljesen átutazta a Csendes-óceánt, és az USA partjainál kötöttek ki. Azt a kutatók is sejtették, hogy előbb-utóbb Észak-Amerika és Hawaii nyugati partjainál fel fognak tűnni a törmelékek, amit azonban kevesen vártak, hogy ezeken élő organizmusok is eljutnak majd a partokig.

japan2

Kezdetben Oregon partjainál találtak japán fa törmelékeket, amiken hajóférgeket találtak, de 2014 után a fák partra vetődése csökkent, és a kutatók rájöttek, hogy nem lebomló anyagokon is, mint műanyag, és üvegszálas hulladékokon fennakadva más állatok is túlélhetik a hatalmas utat.

Az oregoni egyetem egyik tengerbiológusa szerint eddig közel 300 tengeri állatot azonosítottak, amik ládákon, bójákon, csónakokon és szemeten jutottak el Japántól Amerika partjaiig. "Úgy alakult, hogy ez lett a világ egyik, ha nem a legnagyobb, nem tervezett, természeti, tengerbiológiai kutatása." - mondta John Chapman. A kutatók nem számítottak arra túlélik a hosszú utazást ezek az állatok, amik a Csendes-óceán azon részén nem honosak. De rosszul ítélték meg a helyzetet, ami azt illeti több fajt is azonosítottak, amit már korábban is találtak az élőhelyén kívül, fennakadva valamilyen törmeléken, mégis, amiket most találtak, volt olyan, amelyik 4 évvel is többet élt meg, mint korábbi sorstársai.

japan3

Egyelőre a kutatók még nem találtak Japánban őshonos állatokat aktívan élni az oregoni partszakaszon, de Chapman szerint ehhez még éveknek kellene eltelnie. "Egy dolgot remekül megmutatott számunkra ez az esemény, hogy számos organizmus rendkívül ellenálló tud lenni. Nem lepne meg, ha élnének itt Oregonnál is japán tengeri állatok, sőt, inkább azon lepődnék meg, ha nem lennének." - mondta. Egyik kutatótársa, Jessica Miller szerint a 2017-ben talált fajok majdnem 20 százaléka képes volt a szaporodásra.

japan1

James Carlton, a tanulmány vezetője szerint "A nem lebomló törmelék egyre növekvő száma nagy gondokat okozhat. Mivel ezek lényegében tengeri szállítóként viselkednek ezen fajok számára, hatalmas gazdasági és környezeti ára lehet ezeknek az eseményeknek, elég csak belegondolni, hogy egyes invazív fajok miként alakíthatják át egy terület ökoszisztémáját."

Forrás: http://inhabitat.com/

Rovat további cikkei

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

2019.04.18. - 10:11 tovább »

Erdősítéssel szorítják vissza az elsivatagodást Észak-Kínában

Több mint 860 ezer hektárnyi erdőt telepítenek az észak-kínai...

2019.04.12. - 13:35 tovább »

Egyre kékebbek lehetnek a világ vizei a klímaváltozással

Egyre kékebb lehet a "kék bolygó": a hőmérséklet emelkedésével a világ...

2019.02.11. - 12:00 tovább »

Friss cikkek

Heti két óra a természetben a jó egészség elengedhetetlen feltétele

Heti két óra eltöltése a természetben jelentősen növeli az egészséget,...

2019.06.15. - 12:00 tovább »

Kevesebb repülésre biztatnak svéd kutatók

Kevesebb repülésre biztatják a turistákat svéd kutatók, akiknek - most...

2019.05.27. - 07:15 tovább »

Már a sarkvidéken nyúzzák a BMW elektromos-meghajtású trióját

A 2020-ban és 2021-ben piacra kerülő modellek tesztelése jelen pillanatban...

2019.03.27. - 19:11 tovább »