Környezetvédelem

Környezetvédelmi szervezetek perelik a kormányokat a klímaváltozás miatt

2018.02.22. - 18:24  |  Nincs hozzászólás

Az Egyesült Királyságban egy rendkívül különös szokás kap egyre nagyobb sajtóvisszhangot, éy teljesen jogosan. Egy környezetvédelmi csoport ugyanis többször beperelte a brit kormányt a környezetszennyező, vagy éppen az ellen jogilag semmit nem tevő magatartása miatt, és nyerésre állnak.

Szerdán, a londoni legfelsőbb bíróság ítéletet hozott, amiben az Egyesült Királyság jelenlegi légszennyezettségét “törvénytelennek” nevezte. Az ítélet azért született meg, mert a kormány képtelen volt 45 kisebb területen új irányelveket bevezetni, hogy kezdjenek valamit az illegálisan magas légszennyezettséggel. A Royal College of Physicians kiemeli, hogy a légszennyezés évente csaknem 40 000 brit lakos halálát okozza.

Ez már a harmadik per, amit elveszített az Egyesült Királyság kormánya a ClientEarth-szel, egy környezetvédelmi akativista jogászokból álló szervezettel szemben. A The Guardian jelentése szerint, hogy az ítélet értelmében az új tiszta energiára vonatkozó irányelveket a bíróságok fogják felügyelni a miniszterek és helyi tisztviselők helyett.

“Az ehhez hasonló jogi lépések történelme azt mutatja, hogy a jó hiszem, a kemény munka és az őszinte ígéretek még nem elegek a változáshoz, és úgy tűnik, a bíróságoknak nyomást kell gyakorolnia a törvényhozókra, hogy ténylegesen elérjük a célokat.” - mondta Graham, a bíró aki ítéletet hozott. A ClientEarth ügyvédje, Anna Heslop azt magyarázta egy közleményben, hogy a légszennyezettségi problémát mág 8 éve meg kellett volna oldani, de a tény, hogy a kormány képtelen volt bármiféle megoldással előállni azt eredményezte, hogy a probléma felett mindenki figyelme elsiklott.

Azt egyelőre nehéz megmondani, hogy a bíróság döntése valóban befolyáslni fogja-e az Egyesült Királyság levegő-minőségét, de az biztos, hogy nehezebb dolga lesz a törvényhozóknak, ha ezekre az ügyekre már a bíróság is figyel.

Természetesen nem csupán a szigetországban szaporodtak meg az ehhez hasonló perek, de a ClientEarth harmadik győzelme figyelmeztetés lehet a többi ország számára. Egy dolgot remekül megmutatnak ezek az esetek, hogy a jogi lépésekkel el lehet réni változást, ami remek hír lehet olyan szervezetek vagy aktivisták számára, akik már korábban is fontolgatták, hogy jogi úton veszik rá a kormányukat a változásra.

london frm Shard

A Reuters írt róla még decemberben, hogy idén az Egyesült Államokban is sok ilyen perre lehet majd számítani. Például januárban, Bill de Blasio polgármester által vezetett New York állam beperelt több vállalatot a fosszilis energiahordozók használata miatt, mondván ezzel nagyban hozzájárulnak a klímaváltozáshoz. Ezen felül “szándékosan félrevezetik az embereket, annak érdekében hogy megőrizzék a profitjukat.” - mondta de Blasio.

Ezeken túl szintén címlapokra kerülhetnek német és norvég perek is. Lehet szó kormányról, vagy magánvállalatok fosszilis energiafelhasználásáról, egy dolog biztos, minden ügy arra irányul, hogy a klímaváltozást megakadályozzák.

Forrás: https://futurism.com/

Rovat további cikkei

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

Jelentősen megnőtt a nyílt óceánban lévő műanyaghulladék mennyisége...

2019.04.18. - 10:11 tovább »

Erdősítéssel szorítják vissza az elsivatagodást Észak-Kínában

Több mint 860 ezer hektárnyi erdőt telepítenek az észak-kínai...

2019.04.12. - 13:35 tovább »

Egyre kékebbek lehetnek a világ vizei a klímaváltozással

Egyre kékebb lehet a "kék bolygó": a hőmérséklet emelkedésével a világ...

2019.02.11. - 12:00 tovább »

Friss cikkek

Heti két óra a természetben a jó egészség elengedhetetlen feltétele

Heti két óra eltöltése a természetben jelentősen növeli az egészséget,...

2019.06.15. - 12:00 tovább »

Kevesebb repülésre biztatnak svéd kutatók

Kevesebb repülésre biztatják a turistákat svéd kutatók, akiknek - most...

2019.05.27. - 07:15 tovább »

Már a sarkvidéken nyúzzák a BMW elektromos-meghajtású trióját

A 2020-ban és 2021-ben piacra kerülő modellek tesztelése jelen pillanatban...

2019.03.27. - 19:11 tovább »